A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)
A BUDAPESTI NEMZETI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYVEI (HATÁROZATAI)
változott, Magyarországon homlokegyenest másként viszonylik a munkásság helyzete a régihez viszonyítva a munkaadókhoz -, éppen azért a BNB forduljon a kormányhoz és kérje arra, hogy a kormány törvényes szünnapnak nyilvánítsa május elsejét. Nem azt kívánja a BNB, hogy állami ünnepnap legyen ez, hanem törvényes szünnap. SZAKASITS ÁRPAD a Szociáldemokrata Párt részéről hozzájárul a javaslathoz. TILDY ZOLTÁN a Független Kisgazdapárt részéről teljes mértékben és őszinte szívvel hozzájárul a javaslathoz. JÁMBOR ALAJOS alpolgármester kiegészítő indítványt tesz, mely szerint bejelenti, hogy a május elsejei ünnepséggel kapcsolatban tolmácsolja a Szuszmanovits alezredesnek, illetve az Orosz Városparancsnokságnak a kérését a BNB-hez. Az orosz hősök részére ugyanis három emlékművet állítanak fel, mégpedig az egyiket a Ferenc József híd budai oldalán, a másikat a Menet jegyiroda előtt a Vígadó téren, a harmadikat pedig a Szabadság téren. Az emlékműveket az Orosz Városparancsnokság megakarja koszorúzni, aminek időpontját május elsejére tűzte ki. Az emlékművek leleplezésén - kéri a Városparancsnokság - ne csak a munkáspártok, hanem a polgári pártok is jelenjenek meg s ezen az ünnepségen koszorúzzák meg az említett emlékműveket; esetleg a rendezőbizottsággal karöltve állapodjanak meg egy szónokban is, aki méltatná az orosz hősök ténykedését. Az emlékművek előtt, mégpedig a Szabadság téren a magyar időszámítás szerint reggel 8 órakor, a Vígadó téren l / 2 9 órakor, a Gellért téren pedig szintén y 2 9 órakor kezdődnék az ünnepség. Kéri a Városparancsnokság, hogy a BNB írjon át a kormányhoz is, hogy a kormány is méltóképpen képviseltesse magát ezen az ünnepségen, mert a Városparancsnokság azt szeretné, hogy ez az ünnepség kellő módon kihangsúlyozza az egész magyar nép osztatlan elismerését az orosz hősökkel szemben. TILDY ZOLTÁN javasolja, hogy a BNB külön bizottságot küldjön ki az ünnepség rendezésére, s egyben gondoskodjon arról, hogy a polgári pártok is részt vegyenek azon. BECHTLER PÉTER alpolgármester bejelenti, hogy a munkáspártok által létesített rendezőbizottságba meghívták a pártok képviselőit. ELNÖK határozatilag kimondja, hogy a BNB felhívással fordul a kormányhoz május elseje törvényes szünnappá való tétele tárgyában s egyben a Városparancsnokság átirata értelmében értesíti a kormányt, hogy a Városparancsnok Ür kívánsága szerint az ezévi május elsejei ünnepséget az orosz hősök részére felállított három emlékműnél a Ferenc József híd budai oldalán y 2 9 órakor, a Vígadó téren y 2 9 órakor, a Szabadság téren 8 órakor tartsák meg és ezeken az ünnepségeken ne csak a munkáspártok, hanem a polgári pártok is jelenjenek meg, koszorúzzák meg az emlékműveket. A pártközi rendezőbizottságot, melyben minden párt kiküldöttje részt vesz, értesíti, hogy állapodjanak meg egy szónokban, aki méltatja az orosz hősök ténykedését. A kormányhoz fehívással fordul, hogy méltóképpen képviseltesse magát ezen az ünnepségen, mert a Városparancsnokság kívánsága az,