A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)

A BUDAPESTI NEMZETI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYVEI (HATÁROZATAI)

hogy az ünnepség kellő módon kihangsúlyozza az egész magyar nép osztatlan elismerését az orosz hősökkel szemben. [XXVI/6.-1945. BNB.]® ELNÖK felkéri Kovács Imrét, ismertesse a napirend következő pontját a politikai pártok engedélyezése tárgyában. KOVÁCS IMRE hivatkozik a magyar miniszterelnöknek arra a rendeletére, amelyben a Demokrata Néppártnak „működési engedély"-t adott. Ezzel kapcsolat­ban felvetődik - szerinte - az a kérdés, hogy meddig lehet elmenni a politikai pártok működésének engedélyezése terén és hogy újabb és újabb pártok alakul­hatnak-e akkor, amikor ennek folytán a meglevő egységet megbontják, s ezzel együtt megbonthatják a magyar demokratikus egység frontját is. A Demokrata Néppárt engedélyezését a miniszterelnök adta ki akkor, amikor a belügyminiszter ez elől elzárkózott. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban tömörült pártok­nak nem volt szükségük engedélyre, mert akkor is működtek, amikor ez a műkö­dés életveszélyes volt, úgy hogy ezzel szereztek maguknak engedélyokiratot, ha nem is papíron, de - nyugodtan mondhatja - a történelemben. Eddig egy párt sem kapott működési engedélyt, most pedig ez az engedély precedenst jelent, hogy esetleg más pártok engedélykéréssel forduljanak az illetékesekhez. A működési en­gedély hivatkozik a Néppártnak a Magyar Frontban szerzett érdemeire. Ezen cso­dálkozik, mivel szerinte a miniszterelnök úr nem kedveli a nemzeti bizottságokat és ahol lehet, hatáskörüket szűkíti. Egyébként az a kormánynak a dolga, melyik pártnak adja meg a működési engedélyt, de a Függetlenségi Frontban való részvé­telt az abban közreműködő négy párt (a Polgári Demokrata Párt nem tagja, csak a nemzeti bizottságoknak 11 ) dönti el. (Felkiáltások: és a szakszervezetek!) Kijelenti, hogy bár a Demokrata Néppárt vezetője, Pálffy József gróf tagja volt a Magyar Függetlenségi Frontnak, úgy tudja, hogy a katolikus egyházi és társadalmi szer­vezetek részéről. Nem tudja, hogy a Katolikus Néppárt azonos-e a Demokrata Néppárttal, vajon elfogadható-e a Katolikus Néppárt örökösének, azt javasolja, hogy a politikai pártok megalakulásának sorrendjére pontot tegyenek, mert nin­csen szükség újabb és újabb politikai pártok alakítására. Hasonlóan a közelmúlt­ban történt gyakorlathoz, mód és alkalom van arra, hogy minden demokratikus törekvés helyet kapjon valamelyik meglevő demokratikus pártban. Tehát össze­foglalva: mondja ki a BNB, hogy a politikai pártok alakulását egyelőre nem tartja szükségesnek. NÉMETHY JENŐ: „Több iparengedélyt nem ad ki". GERÖ ERNŐ csodálkozását fejezi ki afölött, hogy a kormány engedélyezte a Demokrata Néppárt működését, mivel pártközi megállapodás volt, melynek ér­telmében a demokratikus pártok működéséhez tényleg semmiféle kormányengedély nem kell, de ha szükséges is volna engedély, annak megadása a belügyminiszter hatáskörébe tartozna: végül nem tudja, hogy a Demokrata Néppártnak mi köze van a demokráciához és a néphez. Olyan pártról van szó, amelyet azzal lehet meg­gyanúsítani, hogy egyenes folytatása a Wolff-féle párt 12 , és amelynek vezetői nem tartották szükségesnek elhatárolni magukat ettől a párttól. Nem elég, ha a névben felveszik a „demokrata" szót és annak a véleményének ad kifejezést, hogy a többi demokratikus pártok sem fogadják be maguk közé azt a pártot, melynek

Next

/
Thumbnails
Contents