Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

III. A FŐVÁROS SZOCIALISTA BERENDEZKEDÉSE. NAGY-BUDAPEST MEGVALÓSULÁSA. A TANÁCSRENDSZER BEVEZETÉSE (1948. január—1950. november)

autonómiához hozzátartozó — mert hiszen a vármegye területén élő — népességnek a sorsával, életének javításával. Az az autonómia, amelyről beszélünk és amely kialakult Magyarországon, vagy más országokban is, nem egyedül lehetséges formája az autonómiának, hanem egy történelmileg folytonosan, a gazdasági, politikai és társadalmi viszonyoknak megfelelően változó valami, ami szükségszerűen más egy kapitalista, polgári összetételű társadalomban, mint a népi demokrácia idején. Persze, itt kétségbe lehet vonni annak a tételnek a helyességét, hogy végeredményben a politikai és gazdasági viszonyok szabják-e meg egy autonómia fejlődését és értelmét? A történelem azt tanítja számunkra, hogy nemcsak az autonómiának, de hogy példának okáért Kabakovits bizottsági tag úr szakmájánál maradjunk — a jogrendszernek a fejlődését is ez szabja meg. Hiszen, ha Szent István korában halálbüntetéssel sújtották a lopást, viszont csak vagyonelkobzással a gyilkosságot, akkor az ember mai jogérzékeiben felmerül az a gondolat, mi az oka annak, hogy abban az időben súlyosabban büntették a lopást, mint a gyilkosságot? Nyilvánvalóan azért, mert a nemzetiségi, közösségi gazdálkodásról abban a korszakban történt meg az áttérés a magántulajdon rendszerére. Az ilyen korban tehát az új társadalmi rend ellen fellépő erőket sokkal súlyosabban kell sújtani, mint ahogyan más, a történelem különféle periódusában élő emberek által elkövetett visszaéléseket általában büntetnek. Ma, a népi demokrácia struktúrájával, rendszerével szemben álló szervezkedéseket sokkal súlyosabban sújtják, mint másfajta cselekményeket, ami természetes minden új társadalmi rendszer részéről. Ez azonban azt mutatja, hogy a jogrendszer is ennek megfelelően változott, hiszen elérkeztünk olyan periódushoz, amikor már a gyilkosságot sokkal súlyosabban büntették, mint a lopást — nyilván azért, mert közben a politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok ilyen értelemben átalakultak és ez az átalakulás a jogrendszernek ilyen értelmű fejlődését tette szükségessé. De, hogy például a Csemegi-kódexnél maradjunk, ez nem intézkedik olyan dolgok, bűncselekmények büntetéséről, amelyeket a gazdasági élet azóta kitermelt. Szó sincs benne a feketézésről, mert abban az időben még nyilván nem ismerték ezt a fogalmat, nem volt anyaghiány, nem volt áruhiány, nem voltak olyan háborús csapások, mint most, a két világháború után. Az a jogász tehát, aki most a Csemegi-kódex alapján ítélkeznék egy feketézés ügyében, nyilván azt bizonyítaná, hogy elmaradt a jognak attól a fejlődésétől, amelyet az élet diktál. Lényegében véve az önkormányzattal is így áll a kérdés. Az az önkormányzat, amely kialakult — ismétlem — nem egyedül lehetséges formája az önkormányzatnak, hanem a kialakulás idejében való politikai, gazdasági és társadalmi viszonyokbői adódott; hozzá képest a mostani sem lesz kisebb, nem lesz alacsonyabbrendű, csak másfajta lesz. Döntő hiba tehát, ha az akkori önkormányzat igényeivel és szemléletével nézzük a mostanit. Hogy például éppen a szovjet—magyar filmhétnél maradjunk: ha a budapesti közönségnek a filmek iránt való érdeklődését nézzük, akkor azt látjuk, hogy ma még sokkal kisebb az érdeklődés a szovjet filmek iránt, mint amilyennek érzésünk szerint lennie kellene. Mi ennek az oka? Az, hogy az elmúlt rendszerben kifejlődött egy bizonyos ízlés, amely a minél több elképesztő fordulattal, minél több váratlan meglepetéssel, minél több gyilkossággal, rendőrségi nyomozással összekötve a nézőnek állandó izgalomban tartására törekszik. Amikor tehát beül moziba az ember, még