Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)
II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)
vagyok, hogy ez a 20 millió kórházak újjáépítésére fordíttatik — és ezen van a hangsúly. 1 Gara Dezső': Kórházak újjáépítésére, nem pedig földalatti szervezkedésre! Széli Jenő: Ez az oka annak, hogy utólag szót kértem. Szót kértem, mert úgy vettem észre, hogy a vita során szinte már elvi kérdésként vetődött fel a stabilizációnak és a főváros újjáépítésének kérdése. Erre nézve szeretném szerény véleményemet utólag elmondani. Ami az újjáépítést illeti, a főváros úgyszólván féíesztendős harcban állott az újjáépítési minisztériummal nem is egy, hanem több kérdésben. A közmunkaváltságból befolyó milliók hovafordítása, felhasználása véleményem szerint sokkal lényegesebb kérdés a főváros újjáépítése szempontjából, mint a 20 millió forint hovafordítása, mert tudom, hogy a 20 milliót mire fordítják, tudom, hogy e 20 millió nagyrészt a főváros terheit van hivatva csökkenteni, abban az értelemben, ahogyan Halász Alfréd elvtársam az imént elmondotta. Földes Mihály: Úgy van, ez a lényeg! Széli Jenő: Ismétlem, hogy a főváros, illetőleg az illetékes szakbizottság már félesztendeje harcban állt az újjáépítési minisztériummal a Budapesten befolyó 33 milliós közmunkaváltság hovafordítását illetőleg. A XIV. ügyosztály konkrét munkatervet is terjesztett a miniszter elé. A miniszter négyszer megígérte a munkaterv jóváhagyását, de mind a négyszer visszavonta a szavát azzal az indokolással, hogy meggondolta a dolgot. Az újjáépítésben így nagy mértékben meg volt kötve a főváros keze. Ma már látjuk, hogy miért. Azért, mert az újjáépítési minisztérium éppen a miniszter személyében a szabotázsnak, az országpusztításnak az eszközévé vált. Budapest dolgozó népe, amely joggal büszke arra a példátlan újjáépítő tevékenységre, amelyet olyan szépen ecsetelt az imént Miliők Sándor elvtárs, joggal kérdezi: hol tartanánk most, ha nem lett volna újjáépítési minisztérium; hol tarthatnánk most az újjáépítésben, ha a minisztérium, amelynek az újjáépítést kellett volna elősegítenie, nem a szabotázs minisztériuma lett volna; hol tarthatnánk most Budapest újjáépítésében, ha az építési minisztériumot olyan ember vezette volna, aki az újjáépítést ugyanúgy biztosítani tudta volna, mint ahogy az utak, a gyárak, a termelő eszközök, a hidak újjáépítését biztosították? (Taps a baloldal és szélsőbaloldalon.) A munkáspártok állandóan napirenden tartották ezeket a főváros életében súlyos kérdéseket. Hogy most megint felvetem ezt a kérdést, annak az az oka, hogy a főváros újjáépítésének legfontosabb kérdése véleményem szerint nem a 20 és nem a 33 millió forint kérdése, hanem a fővárosi koalíció jó együttműködése. 1. A stabilizáció kapcsán a főváros részesedését a házbéradóból 35, az együttes kereseti és jövedelmi, társulati és tantiemeadóból 35, az illetményadóból 20%-ban határozták meg. Az 1946/47. évi költségvetés végrehajtása során kiderült, hogy a főváros adóbevételei jelentős mértékben meghaladták az előirányzatot. Ennek kapcsán a pénzügyminiszter — a súlyos helyzetben levő vidéki kórházak megsegítése érdekében — a részesedés mértékét le kívánta szállítani. A polgármester a pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalások során olyan megállapodásra jutott, hogy a részesedési kulcs változatlansága mellett a többletbevételből 20 millió forintot átutal a vidéki kórházak megsegítése céljára. A megállapodást jóváhagyás végett a polgármester a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé terjesztette. A vitában Aradi Sándor törvényhatósági bizottsági tag (PDP) — az autonómia védelmének jelszavával — az előterjesztést elutasította és ilyen állásfoglalásra szólította fel a közgyűlést. Széli Jenő előtt szólalt fel Kéry János, Földes Mihály és Németh Imre, s a polgármesteri előterjesztést elfogadta.
