Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)
II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)
Németh Imre: Úgy van! Széli Jenő: Azt mondottam az imént, hogy a munkáspártok állandóan napirenden tartották ezt a kérdést, például az építési minisztérium szabotálását. Tárgyilagosan meg kell mondanom, hogy a munkáspártok ebben a kérdésben nem maradtak egyedül. A szakbizottság egyes kisgazdapárti tagjai a munkáspártok kezdeményezését szintén magukévá tették. És amikor Kiss Károly elvtársam két hónappal ezelőtt indítvány formájában rámutatott arra, hogy a 11.800 számú rendelet hogyan akadályozza a magánházak újjáépítését, akkor a közgyűlés egyhangú helyesléssel fogadta az indítványt és felkérte a polgármester urat, hogy a főváros nevében tiltakozzék ez ellen az antidemokratikus rendelkezés ellen. 2 Nagyon sajnálom, hogy a polgármester úr mindmáig nem számolt be arról, hogy közbelépése milyen eredménnyel járt. Sokszor megállapítottuk már, hogy itt nálunk szorosabb együttműködés van a nemzeti függetlenségi front pártjai között, mint az országos vezetésben, a nemzetgyűlésben. Én sem tagadom, hogy pártjaink együttműködése valóban eredményesebb, vagy legalább is kevésbé zavarták olyan hangos súrlódások, olyan hangos ellentétek, mint a nagy politikában. De ugyanakkor hiba volna tagadni azt a magától értetődő körülményt, hogy a nemzeti politika súlyos válsága a város vezetésében is érezteti hatását. A bizalmatlanság szelleme, légköre közöttünk is itt ült és itt ül. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Sokszor joggal!) A mi részünkről sokszor joggal. Az újjáépítésben a koalíció jó munkája véleményem szerint nagyon fontos. Engedjék meg tehát, hogy erről a kérdésről néhány őszinte szót mondjak. Az, hogy néha érvényesült a mi szempontunk, a munkáspártok igazsága, a munkáspártok álláspontja: szép lehet adott alkalommal, de nem elég és nem biztosíték a jövőre nézve. Nem tudunk koalíciós politikát csinálni, ha a többségi pártban hangulatok, irányzatok küzdenek egymással és a hangulatok közül nagyon sokszor éppen a munkáspártokkal, a kommunistákkal, a munkásosztállyal szemben való gyanakvás hangulata marad felül; ha e hangulatokat a demokratikus köztársaság oda befurakodott ellenségei szítják és tüzelik. (Úgy van! Úgy van! — a szélsőbaloldalon.) A munkáspártoknak az utóbbi időben szinte már rögeszmeszerű követelésük volt, hogy a Kisgazdapárt tisztítsa meg sorait a betolakodott reakciós elemektől. Mondom, szinte már rögeszmeszerűen hangoztattuk ezt a követelésünket; olyannyira, hogy végül szinte már nem is sokat adtak a szavunkra, követelésünket más pártok belügyeibe való beleavatkozásnak tekintették és elutasították. Nem hajtották végre azt a tisztogatást, amelynek szükségességére pedig annyiszor felhívtuk a figyelmet. Mindössze az történt, hogy akit már végképpen nem tudott a párt fedezni, azt a törvényhatósági csoport „nem saját pártjában levőnek" jelentette ki 3 — és ment minden tovább. 2. Az 1945 novemberében kiadott 10.300/1945. M. E. számú rendelet lehetővé tette a lakók számára, hogy lakásaikat saját költségükön helyreállíthassák, s a helyreállításra fordított összeget lelakhassák vagy lakbérükből levonhassák. 1946 júniusában az újjáépítési minisztériumba befutott, számlákkal ellátott kérvények elintézését az inflációs állapotokra való hivatkozással megszüntették. Az október 13-án megjelent 11.800/1946. M. E. számú rendelet többek között közölte a forintra történő átszámításra vonatkozó rendelkezést is, mely rendkívül hátrányos volt az építtetőkre. Kiss Károly a rendeletet mint kizárólag a háztulajdonosoknak kedvezőt elítélte. Indítványozta, hogy a közgyűlés utasítsa a polgármestert, jelentsen be tiltakozást az építési és közmunkaügyi miniszternél, és kérje a közérdeket sértő rendelkezések megváltoztatását. A közgyűlés az indítványt elfogadta. 3. Lásd ezzel összefüggésben a 83/e. számú dokumentumot.