Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)
II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)
alapján nyilvánvaló, hogy a budapesti kárösszeírás fenti 25%-os lakóház károsodási aránya a való helyzetnek megfelelő tény. A számadatok helyes megítélését elősegítik az évenkénti építkezési költségek adatai. Ezek szerint Budapesten a háborút közvetlen megelőző években évi 55 millió pengőt fektettek be lakásépítkezésekbe, míg az összes fővárosi építkezések tőkeigénye 69 millió pengő volt. Ezek szerint a lakóházkárok helyrehozása 18—20 évi rendes építkezési tevékenység költségösszegét venné igénybe, hogy csak az 1944-et megelőző állapot helyreálljon. A megsemmisült vagy lakhatatlanná vált 114 ezer lakószoba újjáépítése — évi 9 ezer szoba normális lakástermelést véve alapul — 13 évi békeépítkezési tevékenységnek felel meg s ehhez járulnak a sérüléseknek jobban kitett épületrészek (tetők, üzlethelyiségek, stb.) helyreállítási feladatai. Ezek mellett kellene még a magyar közgazdaságnak a folyamatos lakásigények kielégítéséről gondoskodni, amelyet szakértői számítások normális körülmények között évi 5—7 ezer lakásban jelölték meg. Mindezt a nagy közgazdasági erőfeszítést és tőkeelőteremtést, az anyag- és munkaerőszükséglet biztosítását a magyar közgazdaságnak olyan időben kellene megoldania, amikor a tőkepusztulás más vonatkozásban is nagyon csökkentette teljesítőképességét. Ezek figyelembevételével a háború nyomainak eltüntetése és a lakosság szociális lakásviszonyainak biztosítása csaknem reménytelen feladatot jelent. A magyar fővárosban uralkodó szociális lakásnyomor méreteire a lakáspusztulás adatai is rávilágítanak. Eszerint a 295 320 ostrom előtti budapesti lakás közül 13 588 teljesen megsemmisült, további 18 775 lakás lakhatatlanná vált, bár ezek helyreállíthatónak minősültek. Ismét 47 322 lakás csak részben (egyes helyiségeiben) használható. A nagyméretű lakáspusztulás következtében a már eddig is túlzsúfolt népesség (a háború következtében előállott lakáshiányt szakértő számítások már 1942-ben 20 000 lakásra tették) óriási mértékben megnövekedett. A helyi közigazgatás lakáshivatalai családok összeköltöztetésével tudták csak a lakosságot fedél alá juttatni, úgyhogy ma Budapesten több százezer társbérlő és albérlő fokozza a már amúgyis mindenkor magas budapesti laksűrűséget s teszi a helyzetet szociális és egészségügyi szempontból tarthatatlanná. A főváros leszámításával az ország többi részéből (a továbbiakban: vidék) 90 576 lakóház károsodásáról érkezett jelentés 587 millió béke-pengő értékben. Minthogy a háború az országnak csak bizonyos részeit érintette súlyosan, a kárt szenvedett lakóházak aránya a vidék összes 1 651 000 lakóházához képest csekélyebb. Míg Budapesten csaknem az egész lakóházállomány megsérült, addig a vidéki állományból 5,5% szenvedett kárt. Ezeknek a megsérült épületeknek bejelentett forgalmi értéke 1,83 milliárd pengő, s ehhez viszonyítva a kár összegét, a kevésbé ellenállóképes, kisebb vidéki épületek károsodása mutatkozik aránylag súlyosabbnak (32,1%) a budapestiekkel szemben (24,7). Ha ismét a lakóházakba beruházott nemzeti vagyon szempontjából kívánjuk a kárösszeget megítélni, a Fellner Frigyes-féle számítások ehhez nem nyújtanak kielégítő alapot. Fellner ugyanis az összes magyarországi lakóházak vagyonértékét 1927-ben 5,8 milliárdban állapította meg, tehát aszerint az ország röbbi részeire ugyanolyan vagyonösszeg esnék, mint Budapestre. Ezt azonban a vidéki lakóházak fent közölt másfél milliót meghaladó száma nyilvánvalóan megcáfolja. Támpontul szolgálhat a kárt szenvedett lakóházak átlagos forgalmi értéke:
