Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

akiknek keresztény irataik voltak és ezeket az alagsorba küldték. Azután kiadták a parancsot, hogy aki járni tud, keljen fel az ágyból és öltözzön fel. Ezeket kisebb csoportokban leküldték a kórház udvarára ott hátraarcot vezényeltek nekik és géppisztollyal tarkón és hátba lőtték. Egyeseket a szeneskamrába küldtek és ott lőtték le. 4 óra körül már az udvaron hulla hulla hátán feküdt. Mikor a járóképes betegek és a zsidó alkalmazottak már mind halva feküdtek az udvaron, a nyilas testvérek a kórtermekben folytatták a munkát. Teremről teremre járva végeztek mindenkivel. Öregek, súlyos betegek, apró gyermekek, egyaránt terítékre kerültek. Két kisfiú holttestét anyjukra borulva találták meg később. A kórház igazgatója is ott lelte halálát. Zulzer nevű főorvos az udvaron feküdt két holttest alatt és még sokáig nyögött. A szemben levő ház lakói ki akarták emelni, de az udvaron álló nyilas őr lelövéssel fenyegette őket, a kegyelemlövést azonban sajnálta a szerencsétlen főorvostól. Két óra alatt itt összesen 130 ember lelte halálát. — Másnap nyilas őr állt a ház előtt és nem engedett be senkit sem. Kedden reggel az udvaron fekvő és vörös szőnyegekkel letakart holttesteket leöntötték petróleummal, azután pedig az épülettel együtt meggyújtották. Két napig égett az épület és a hullák részben egészben elégtek, részben csak megszenesedtek. A holttesteket később az orosz hatóságok elszállították, de még egyes végtagok és emberi csontok ma is találhatók a hamuban. Ott fekszik például egy női cipő, benne egy megszenesedett női lábbal. Itt-ott néhány csont. Ez minden, ami a Biró Dániel kórház lakóiból még látható... A két házzal távolabb álló zsidó szeretetház lakói január 14-e óta borzalmas rettegésben éltek. Rettegésük még csak fokozódott, amikor megjelentek náluk a német katonák és elvitték élelmiszerük nagy részét. A Biró Dániel kórházban is így kezdődött... Január 19-én a szeretetház keresztény alkalmazottja Joksa Ferenc átment az átellenben levő iskolában levő honvédkórház parancsnokához, egy tábornokhoz és ennek védelmét kérte. A tábornok kijelentette, hogy „ő olyan kis pont", hogy nem tud segíteni, talán a németek... Az ő „segítségüket" már ismerték a Városmajor utca lakói. Joksa erre közölte az intézet aggastyán lakóival — 70 éven aluli alig volt közöttük —, hogy aki tud menjen amerre lát. Egésznap hullott az akna és szegény öreg emberek nem mertek neki indulni. Négyen mégis rászánták magukat, ezek azután meg is menekültek. A többi hetven azonban reszketve várt. Este 7 és 8 óra közt megjelentek a zöldinges testvérek. Kijelentették, hogy el kell szállítani az ápoltakat. Külön választották a férfiakat és a nőket. A nőket levezették a Városmajorba és a Szamos utcai oldalon hármas sorokba állították őket. Aki járni nem tudott, hordszéken vitték le és letették a földre sorban. Ekkor megszólaltak a géppisztolyok. Egy perc sem telt el és 70 „a társadalomra veszélyes" aggastyán terült el a hóban. Egyesek csak sebet kaptak és könyörögtek, végezzenek velük egészen. Hóhéraik erre 3 kézigránátot vágtak közéjük. Egyik robbant és ettől tüzet fogtak a ruhák. A tűz és a fagy azután befejezte az „emberek" munkáját. Nem volna teljes a Városmajori „országépítés" krónikája, a Maros-utcai másik zsidó kórházi működés, említése nélkül. Itt a nyilasok 170 meztelenre vetkőztetett zsidó férfit és nőt kergettek az utcára még január első napjaiban. Ezeket is mind lelőtték. Böszörményi Nagy Emil. Rémtett. vizsg. biz. 1945. I—119.^Tisztázat.