Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

A kerületi elöljárók értekezletének előterjesztése a polgármesterhez a harcvonalból visszatért katonák magatartásáról, a lakosság közszükségleti cikkekkel való ellátásáról 1942. április 17. Méltóztassék megengedni, hogy a kerületi elöljárók hatóságának napi életében felmerült bizonyos jelenségekről Méltóságodat tájékoztassuk. Bár az a tárgykör, melyre jelentésünk irányul kényes: mégis úgy véljük, hogy hiba volna elhallgatni egyes megnyilvánulásokat, amelyeknek előfordulása óvatosságot és figyelmeztetést jelent részünkre. Tisztelet, hála és hódolat illeti honvédségünket, amely nem idegen terület megszerzésére áll készen, hanem azért, hogy megvédje a honi földet, a magyar élet fészkének elpusztítására lesbenálló ellenséggel szemben. Ennek elismerésében nincs közöttünk különbség. Azonban — sajnos — az utóbbi időben a kerületi elöljáróságokat felkereső egyenruhás katonai személyek bizonyos jogos vagy nem teljesíthető kérésüket olyan hangnemben adják elő és olyan fellépéssel kísérik, mintha annak kényszerítő hatást tulajdonítanának. így a jogos kérelem előterjesztésénél gyakran a tisztviselők előtt szokatlan és bántó hangnemet használnak, míg a teljesíthetetlen, vagy jogtalan kérések előadásánál már fellép az 1918-as időkből jól ismert forradalmi ízű hang. Sőt fenyegetések, követelődzések hangzanak el olyan hangvezetéssel, amelyek ellenséges hírverés által táplált alvilági erők működésére engednek következtetni. Ezek a tapasztalatok nem új keletűek és, hogy a bomlasztó munka már régebbi, bizonyítja a vezérkar főnökének a napokban kiadott közleménye is. Méltóztassék megengedni, hogy ennek a most még csak kifejlésben levő rendellenességi folyamatnak egyik kirívó példáját írjuk le. Ez a megtörtént eset az alapja annak, mely arra késztette a kerületi elöljárókat, hogy Méltóságod figyelmét ezekre a jelenségekre irányítsa. Pár héttel ezelőtt a hivatalos órák alatt megjelent a legnagyobb kerületi elöljáróságon egy katona és közölte a titkárnővel, hogy be akar menni az elöljáró úrhoz. Kérdésére előadta, hogy családja segélyezési ügyéről van szó. A titkárnő megmagyarázta neki, hogy először az illetékes előadóval kell beszélnie, illetőleg nála kell kívánságát, vagy panaszát előadnia. A katona elmondta, hogy több hónapig harctéren volt és ennek ellenére felesége és gyermekei ezalatt az idő alatt katonai segélyben nem részesültek. A népjóléti előadóhoz azonban semmi körülmények között nem megy, mert mint mondta— „azzal a csibésszel nem tárgyalok". Figyelemmel arra, hogy a szobában csak ketten voltak, attól tartva, hogy a beszélgetés megszakítása esetében kellemetlen helyzetbe kerülhet, a titkárnő a katona panaszait tovább hallgatta és igyekezett megnyugtatni és rábeszélni arra, hogy ügyével mégis az előadóhoz forduljon, annál is inkább, mert hiszen az elöljáró úr is az ügy előzményeiről és jelenlegi állásáról az előadóhoz fordulna annak megismerése végett. E beszélgetés során a kerületi elöljáró ajtajára mutatva, a következő kijelentést tette: „Erre nem mondhatok semmit, de a többiek (már mind a többi kerületi elöljárók) mind meg-