Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

kapják a magukét, ha más világ lesz; és azt a csibészt — itt a népjóléti hivatal felé mutatott — az elsó' karóra én fogom felhúzni." E kijelentés után udvarias köszöntéssel eltávozott. Ez csak egy eset a sok közül. Azonban hasonlóval kerületi elöljárói értekezletünk többi tagjai is rendelkezésre állnak Méltóságodnak. Nem ilyen súlyos mérvű, de magatartásban szokatlan fellépést naponként kell tapasztalnunk bevonuló katonák, sőt sajnos — több ízben — bevonuló tisztek részéről is. Rendszerint nem teljesíthető kérelmeiket volt harctéri szolgálatukra, vagy indulásukra hivatkozva, elítélendő jelenetek kíséretében adják elő. Ugyanígy lépnek fel a hozzátartozók is. Különösen a nők élénk siránkozással igyekeznek — és gyakran eredménnyel — részvétet, együttérzést kiváltani az épp ott várakozó közönség körében. Ezzel egyidejűleg pedig ellenszenvet mutatnak a szívtelen és meg nem értő, vagy nézetük szerint a segítséget alaptalanul és önszántukból megtagadó eljáró tisztviselő és hatóság irányában. Legyen szabad itt a leggyakrabban előforduló vélt sérelmek közül párat felemlíteni: „Katonának jó, elvitték a kenyérkeresőt, de cipőt, ruhát, segélyt nem adnak. Hadbavonultak asszonya nem kap ipart, nem engedik árusítani stb." Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a helyzet megítélésünk szerint még nem súlyos mérvű. Mégis az előadottak alapján számolni kell azzal a körülménnyel, hogy a teljesíthetetlen kérésekkel elutasított katonai személyek, valamint az ilyen jelenetek eredményeként, ugyanilyen fellépést tanúsító, kisjövedelmű, vagy keresetnélküli polgárok is a földalatti munka eredményeként könnyen megindíthatják a fegyelem és rend lazulását. Amidőn ezekre a szomorú jelenségekre a kerületi elöljárók kötelességszerűen felhívják Méltóságod figyelmét, egyúttal kívánatosnak tartanák, hogy amennyiben katonai személyek, illetve hozzátartozóik támogatásáról, kedvezményeikről a jövőben akár polgármesteri, akár kormányhatósági rendelkezés történik: ezekben kidomboríttassék egyúttal az is, hogy a kedvezmények teljesíthetőségének határai is vannak, a fennálló jogrend keretein belül lehetetlent nem, hanem csak előnyt kívánhat a katona és hozzátartozója. Ezzel kapcsolatosan ugyancsak legyen szabad felemlítenünk, hogy káros jelenségeket tapasztaltunk még részint a hivatalos helyekről szóló megnyilatkozások, másrészt a szociális vonatkozású és gyakran a sajtó által túlszínezett közlemények következményei tekintetében is. Elhangzott hivatalos hely hírül adta pl. azt, hogy a népruházati akció keretében kiosztásra kerülő anyagok között férfi szövet „kellő mennyiségben" és igen alacsony árban áll az arra rászorulók rendelkezésére. Ezzel szemben pl. a 152 000 lakosú VIII. közigazgatási kerületben mindössze 80 100 személy részére van szövet. Természetszerűleg ennek az az eredménye, hogy a felcsigázott igénylő közönség a tisztviselő — való helyzetet feltáró — felvilágosításán csodálkozik és ferde szemmel kételkedik bennük. Hallottunk már a közönség köréből olyan panaszt is, hogy a katonai hozzátartozó a neki biztosított soronkívüli kedvezménnyel végigjárja az üzleteket és a nehezen beszerezhető árukat felárral, illetve „költségmegtérítéssel" adja tovább. Vagy pl. újságcikk közölte, hogy minden bpesti lakosnak évi egy kész cipőre és két talp, illetve fejelésre „van igénye". Ezt a közönség úgy értelmezi, hogy fejenként egy éven belül minden lakosnak jár az említett mennyiség. Annak bizonyítására, hogy ez a lehetőség a maga nyers valójá-