Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)
kilépni kényszerült ú.n. titkos tagok, főleg köztisztviselők, részére külön jelvényt rendszeresítettek, vagyis magatartásukkal a törvényes jogszabályok kijátszására törekedtek. Szembehelyezkedtek a fennálló törvényes rendelkezésekkel olymódon is, hogy a párt tagjai nagymennyiségű és különböző szövegű illegális röpirattal árasztották el az országot, amely röpiratokban egyrészt az államberendezés rendszerének felforgatását állították oda követelésként, — másrészt a legdurvább hangon igyekeztek minden tekintélyt sárbarántani azzal a céllal, hogy az állam és társadalom vezetői iránti bizalmat és tiszteletet megsemmisítsék. A párt szervezetében hatósági bejelentés nélkül titkos politikai előadásokat és tömeges összejöveteleket tartottak. —• • Egyes párttagok azonban kétségtelenül a pártban az állam és társadalom rendje ellen állandóan folyó izgatás hatása alatt, újabban olyan cselekményekre is ragadtatták magukat, amelyek bizonyítják, hogy sem magánosok, sem hatósági közegek elleni erőszaktól nem riadnak vissza. A Budapesten múlt évi december hó 1.-én lezajlott utcai tüntetés alkalmával a párt tagjaiból kikerült tömeg ütemesen éltette Szálasit „Hungarista államot követelünk" jelszavakat hangoztatta és botokkal, késekkel, vasbotokkal támadt a kötelességüket teljesítő rendőrökre. Folyó évi február hó 3-án pedig a pártnak egyes tagjai a Dohány utcai templomból kijövő közönség közé kézigránátokat dobtak. 3 A nyomozás megállapította, hogy a kérdéses bűncselekményt közvetlenül megelőzően a tettesek a pártnak Andrássy út 60. sz. alatti központi helyiségében megjelentek, a kézigránátokat ott vették magukhoz és onnét indultak el a bűncselekmény elkövetésére. 4 Keresztes-Fischer Gy. Pm. biz. 1938—142. Másolat. 3. A merénylet során 2 kézigránát robbant fel és számosan megsérültek. 4. A minisztertanács febr. 4-én foglalkozott a merénylet ügyével, melynek kapcsán hozzájárult a részleges statárium kihirdetéséhez, valamint a Magyarország c. nyilas napilap 2 hónapos és a liberális kormánytámogató 8 Órai Újság 1 hónapos betiltásához. A nyilas lap a merényletet elismerő hangon ismertette, az utóbbi újság pedig a rendőrségnek nyilasok elleni lagymatag fellépését bírálta.