Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)
elsőrendű jelentőségű a „vörös övezetnek" tartott környéki városok ezen legjelentősebbikében. Ha figyelembe vesszük, hogy a városnak 10 év alatti átlagos 26 %-os növekedésével szemben az ipari, tehát a szakmunkásokat magában foglaló kategória csak 23 %kai, ellenben a napszámosok rétege 56 %-kal, a cselédek 91 %-kal, a nyugdíjasok pedig 149 százalékkal szaporodtak, akkor megtudjuk egyrészt, hogy Kispest ismét a polgáriasulás útjára lépett és az ipartelepek nagymérvű visszafejlődésével kapcsolatban újra az eredeti kispolgári, közalkalmazotti település jellege lép előtérbe, másrészt az ittlakó proletár elemek rétegeződésének átalakulását, a munkásság értékesebb elemeinek összezsugorodását láthatjuk. Ehhez fontos még azt is tudnunk, hogy a vasipar visszafejlődése mellett egyedül a környéki textilipar mutatott fokozódó munkásfelvevő készséget, tehát a munkásságnak egy igen jelentős része tartozik ehhez a nagyon rosszul fizetett és nagyrészt kispolgári ideológiával telített, főleg nőkből álló réteghez. De tudnunk kell azt is, hogy az itt lakó proletár-elemek igen jelentős része a városon kívül dolgozik, hiszen ha csak az ipari alkalmazottakat vesszük figyelembe, akkor is az összes keresők 47 %-a „ingavándorló", azaz lakhelyén kívül dolgozó. A helyi iparnak ez a hiánya adja meg Kispest proletár, de nem ipari város jellegét, aminek a szociográfiai szemponton kívül közlekedésügyi, közteherviselési, politikai és városigazgatási szempontból is igen nagy jelentősége van, főleg ha hozzászámítjuk az ugyancsak ingavándorló vasutasok, postások, rendőrök stb. nagy számát is. A város szempontjából nagy adókiesést jelent ez a körülmény, a községi politika szempontjából viszont ez a jelentős réteg elesik a választó jogától és így a városigazgatásban való részvételtől, amivel pedig kulturális igényeit legalább részben kiharcolhatná. A munkásmozgalom alakulására is bizonyára kihatnak ezek a tények és így nem véletlen, hogy a két nagy kispesti vasgyár teljes üzeme idején élte a kispesti munkásmozgalom a virágkorát. A gyakori bérmozgalmú Hoffher-gyár 3 mellett a Liptákgyár 4 munkássága országos viszonylatban is a legjobban megszervezett és alegosztályharcosabb vasmunkásréteget jelentette és jelentőséget biztosított a szociáldemokrata párt radikális szárnyának. A forradalmak után a Lipták-gyár Lengyelország részére szállítandó mozdonyok javítására, készítésére rendezkedett be, melyhez kénytelen volt magához csalogatni az állami üzemekből kitett, jól képzett vasmunkásokat, ami természetesen ismét visszatükröződött a vasas szakcsoport, de a párt politikai vonalában is. 1922-ben a Lipták-gyár munkássága igyekezett a nagy kizárást 5 politikai sztrájkká kiszélesíteni és igen jellemző az a tény, hogy 1920 és 1924 között minden Lipták-gyárból kikerülő vasmunkás legalább hat hónapig fekete listán 6 állott. A Lipták-gyár bezárása 7 , a nehézipar visszafejlődése megszűkítette az üzemileg s helyhez kötött, politikailag fejlett munkásság körét és nyilvánvaló az is, hogy az 3. Ma: Dutra traktorgyár. 4. Ma: Lőrinci Hengermű. 5. Utalás a fővárosi vasmunkások 1922. aug. 17—28 közötti kizárására. 6. Utalás a munkaadó egyesületek — jelen esetben a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete — munkásnyilvántartó irodáiban a baloldali, harcos munkásokról készített nyilvántartásokra, melyek alapján megakadályozták a listákon szereplők elhelyezkedését a gépiparban. 7. A Lipták és Tsa vasipari üzem 1927-ben olvadt be a Ganz konszernbe. Az átvételt követően a termelést beszüntették, a gépi berendezést eladták s a munkásokat elbocsátották. A Ganz— Lipták-fúzió tipikus példája a "nagy hal megeszi a kis halat" kapitalista gyakorlatának.
