Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)

lyek kihatással lehetnek a főváros legfontosabb érdekeire. Ezt az állapotot a törvényhatósági bizottság közgyűlési határozattal is kifogás tárgyává tette. Nem lehet tagadni, hogy ennek a kifogásnak alapja van. Az 1930:XVIII. törvénycikk megalkotásakor ugyanis csak azt nézték, hogy a kisgyűlés intézménye a vidéki viszonyok között jól bevált, de nem számítottak arra, hogy a székesfőváros nagyméretű gazdasági és kulturális berendezkedése mellett ennek az intézménynek létesítése oda vezet, hogy az önkormányzat legfontosabb szerve, a törvényhatósági bizottság — megfosztva az önkormányzat összes fontosabb ügyeinek átfogó ismeretétől — elveszti a legfőbb irányítás lehetőségét. Ha pedig a régi tanács és az új törvényhatósági tanács szerepét állítjuk párhuzamba, akkor azt látjuk, hogy a régi tanács megszüntetése a felelősség szempontjából nem javította meg a helyzetet, sőt inkább azt lehet mondani, hogy az új törvényhatósági tanács intézménye a benne kijegecesedő pártbefolyás útján még jobban elhomályosította a tisztviselők és elsősorban a polgármester egyéni felelősségét, mint korábban a tisztviselői tanács intézménye. Kitűnt ugyanis, hogy a legfontosabb célt, amely pedig a reformnak tengelye kellett volna, hogy legyen, nevezetesen annak a biztosítását, hogy a székesfőváros ügyei teljes felelősség mellett intéztessenek, nem lehetett elérni. Ennek megvilágítására az alábbiak szolgálnak: Az 1930:XVTII. t. c. 48. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint a székesfőváros közigazgatását a polgármester vezeti. A valóságban azonban úgy alakult ki a helyzet, hogy a vezetést nem a polgármester, hanem a törvényhatósági tanács gyakorolja. A törvényhatósági tanács szerepének megítélésénél különös figyelmet érdemel az, hogy ennek tagjai — a törvény 45. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések következtében — nem mások, mint a közgyűlési pártoknak a pártok nagyságának megfelelő arányszámban odahelyezett legtekintélyesebb exponensei, akiknek a révén a pártbefolyás még súlyosabban nehezedik a tisztviselőkre és elsősorban a polgármesterre. Ha ezt a helyzetet áttekintjük, akkor nem lehet elvitatni, hogy a valóságnak teljesen megfelel az a széles körökben is elterjedt meggyőződés, hogy a székesfőváros közigazgatását nem a polgármester vezeti, hanem a törvényhatósági tanács, illetőleg főképp ezen a szerven keresztül a törvényhatósági bizottság pártjai. Ha már most az ügyek intézésében a felelősség kérdését vizsgáljuk, — mert hiszen a fokozottabb felelősség érvényesítésének elve egyik fő szempont volt az 1930:XVTII. t.-c. megalkotásánál — ahhoz a megállapításhoz jutunk, hogy a törvényhatósági tanács felelősségrevonásáról úgyszólván beszélni sem lehet. Az 1930: XVIII. t.-c. 64. §-ának (3) bekezdése a törvényhatósági bizottság és a törvényhatósági tanács tagjainak kártérítési felelősségét csakis „jogszabályellenes határozathoz" való hozzájárulás esetére mondja ki, amint ez nem is lehet máskép. Ez az egyetlen — eredményességét tekintve nagyon is gyenge — törvényi rendelkezés az, amely a törvényhatósági tanács tagjainak felelősségrevonása szempontjából egyáltalában szóbajöhet. A törvényhatósági tanáccsal szemben — törvénytelen eljárás, vagypedig az állam vagy a törvényhatóság érdekeit veszélyeztető magatartás esetében — még a feloszlatás lehetősége sincs meg akkor, ha magának a törvényhatósági bizottságnak a működése nem esik kifogás alá. A mai körülmények között, amikor a polgármester vezetőtevékenysége a törvényhatósági tanács hatalmának súlya mellett egészen elsorvad, a székesfőváros közigazgatásának miként való vezetéséért felelősségrevonást alkalmazni alig lehet. Ha pedig ezt a tényt megállapítottuk, mint ahogy ennek a ténynek