Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)

zálással, a bedó- szélesebb bevezetésével a beteg munkások táppénzének leszállításával — továbbfokozni a nyomort. A burzsoázia „takarékosságot" prédikál. Ez alatt azt érti, hogy nem lesznek közmunkák, nem lesz munkanélküli segély, hogy emelik a munkásságot és dolgozó kispolgárságot terhelő adókat s egyre jobban fokozzák a dolgozó tömegek nyomorát. A munkások bére, keresete, élete ellen folyó gazdasági hadjárattal együtt élesedik a fasiszta Bethlen-rendszer politikai terrorja, a dolgozó tömegek ellen. Osztálytudatos munkások százai vannak a börtönben. Az osztályharcos munkásmozgalmat tűzzel-vassal üldözik. Majd minden faluban felállították már a csendőrőrsöket. Sztranyavszkyék rendőrei, csendőrei karddal, szuronnyal gázolnak bele a munkáért kenyérért, felszabadulásért tüntető éhezők tömegeibe, amelyeket aztán „nyomorenyhítő akciókkal" képmutató „jótékonysággal" még ki is gúnyolnak. És mindebben hű csatlósuk a szociáldemokrata párt. De szeptember 1. megmutatta, hogy a magyar munkásosztály legszélesebb tömegeiben már gyökeret vert az a tudat: nem mehet ez így tovább. Szeptember 1-én Budapest munkássága hősies utcai harcban szembeszállt a fasizmus rendőrértékesített gabona után. A gabonajegyeket a termelők a gabona eladásakor kapták meg. A jegyek 1 q-a gabonára voltak kiállítva és két részből álltak: a gabonalevél a forgalomba került gabonával együtt maradt, míg a gabonajegy-szelvény a termelő birtkában maradt, aki azt — a kormány által meghatározott, évenként változó értékben — adófizetésre használhatta fel, vagy pénzre beválthatta. A beváltási összeg a gabona kereskedelmi árától függően alakult. A kormány célja a bolettarendszer bevezetésével nemcsak a búza belföldi árának lehető stabilizálása, állandósítása volt, hanem a gazdasági válságot igen nehezen viselő nagybirtokosarisztokrata, agrárcsoportok részére nyújtott közvetlen támogatás. Az éhező, nincstelen, mezőgazdasági tömegek — nem lévén értékesíthető gabonájuk —• e rendszer életbeléptetése révén semmiféle segítséghez nem jutottak, ellenkezőleg, a bolettarendszer terheit viselő állam, az adók stb. növelése útján, fokozott, további és újabb terheket rakott vállaikra a boletta bevezetésével. A gabonajegyek rendszere 1934. júl. 1-én megszűnt, miután a Gömbös-kormány a fasiszta Olaszországgal, a hitleri Németországgal és a keresztény-fasiszta Ausztriával kötött külkereskedelmi egyezmények révén biztosította a gabonaexportot s ilymódon a reális belföldi gabonaárszínvonal is helyreállítható lett. 2. Tőkés érdekeket szolgáló prémiumos munka-és bérrendszer (Bedeaux francia mérnökről, a rendszer kidolgozójáról elnevezve), amely magas teljesítményátlagból kiindulva, tekintet nélkül az egészségi és szociális szempontokra, a munkások munkaerejét a véksőkig kihasználja. Magyarországon, s először Budapesten a Ganz hajógyárban, 1929 őszén próbálták a tőkések bevezetni, mert felismerték, hogy e rendszer alkalmazása mellett ott is fokozott munkateljesítményt lehet a munkásokból kisajtolni, ahol a folyamatos sorozatgyártás, tömegtermelés egyéb feltételei hiányoznak (korszerű géppark, elavult termékek, megrendeléshiány). A magyar vasés gépiparra ez években főleg, a gazdasági válság időszakában pedig éppen a megrendeléshiány, kapacitáskihasználatlanság, üzemösszevonások voltak a jellemzők s a tőkések arra törekedtek, hogy a kevés munkát a lehető legracionálisabban, kis üzemidő s kevés bér fizetésével végeztessék el. Azzal, hogy a hajsza a munkások egészségét veszélyeztette, nem törődtek. A budapesti munkások, elsősorban a Ganz konszern három gyárának kb. 5000 vasipari dolgozója, négy éven át elkeseredett harcot vívott sztrájkok, bojkott, kizárások formájában a bedó-rendszer bevezetése ellen. A nagy harcsorozat kompromisszummal ért véget. 1933 nyarán a Ganz Villamossági Gyár harcait vezető vasas-szakszervezet megegyezett a gyár vezetőségével: „a világgazdasági versenyre tekintettel a magyar gépipar sem zárkózhatik el az üzemek gazdaságosabb kihasználására és a gépipari munka termelékenyebbé tételére irányuló intézkedésektől. A Ganz gyári munkások azonban ezt az átalakulást csak azzal a feltétellel fogadhatják el, ha ez sem életszívonaluk csökkenését, sem munkaerejük és egészségük megrontását nem idézi elő". (Pl. Archívum Vasasszakszervezet iratai VSz 1933—17.)