Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)
A Népszava beszámolója a törvényhatósági választásokról 1930. december 24. 72 600 szociáldemokrata szavazó, közel 14 000-rel több, mint amennyien az 1926. évi választások 1 során a szociáldemokrata pártra szavaztak: ez számunkra és ellenfeleink számára egyik döntó' jelentőségű eredménye a mostani választási harcnak. Az ellenfél halálos gyűlölettel fordította ellenünk hatalmi eszközeit, amelyekről bőségesen gondoskodott a szociáldemokrata párt ellen hozott fővárosi törvény. 2 így és ennyire csak a pusztulását megsejtő tudja gyűlölni azt, ami egészséges. Budapest szociáldemokrata tömegeinek valóban az volt itt a legfontosabb föladatuk, hogy a munkásmozgalom lebírhatatlan életerejéről, föl nem tartóztatható előnyomulásáról újra kemény leckével szolgáljanak. A reakció pártjai vérző orral csoportosítják a szavazás eredményeit, hogy „jobboldali" avagy „polgári győzelem" leple alá bújtassák azt a másik döntő jelentőségű tényt, hogy a választók túlnyomó többsége megint ellenük, reakciós, pazarló, kártékony rendszerük ellen hozta meg ítéletét. Könnyen végezhetünk ezzel az állítólagos „győzelemmel". Az ellenzéki pártok: a szociáldemokrata párt, a Rassay-párt, a demokrata párt és a Friedrich-párt összesen 147 222 szavazatot és 77 mandátumot kaptak, szemben a reakciós Wolff-párt, Kozma-párt és frontharcos csoport és egy magánosan induló kormánypárti alakulat 116 474 szavazatával és 73 mandátumával. A fascistaízű leltári mandátumok 3 nélkül, amelyekhez a kormány kegy a választók megkerülésével juttatja pártjait, Wolffék és Kozmáék mint törpe kisebbség kulloghatnának vissza a főváros törvényhatósági termébe. A kormánytámogatás jutalma azonban nem egyenértékű a választók bizalmával. A választóktól független mandátumok mindenkor a hatalom bizalmatlanságát árulják el a választótömegekkel szemben, a szavazatok viszont, minden mesterkedés és meghamisítás ellenére is, visszatükrözik a tömegek lelkében végbemenő fejlődést. A szociáldemokrácia éppen ezért tekinti a szavazók döntését mindenkori fokmérőnek annak megítélésében, hogy küzdelmeivel és tanításaival helyesen járta-e meg a dolgozó tömegek kálváriás útját. A 14 000 új szociáldemokrata szavazó pártunk erkölcsi győzelmének ellentmondást nem tűrő bizonyítéka, ugyanakkor, amikor körülöttünk a többi pártok örömmel jegyzik föl, ha a kétségkívül nagy tusakodásban régi erőiket megtarthatták, a többiek leplezni és tagadni kénytelenek súlyos vérveszteségüket. A Wolff-párt az 1925. évi választáson 80 616 szavazatot kapott, most a saját forrásuk szerint, 73 000-et, tehát választóinak száma több mint 7000-rel csökkent. Kegyetlenül szívós harcban a reakciónak leginkább számításba veendő erőtényezőjétol, a Wolff-párttóí éppen a szociáldemokrácia vitatta el az elsőbbséget, olyan tízéves uralomnak a lezárta után, amely uralom elején a legszörnyűbb irtóhadjárattal tipor1. Az 1926. évi decemberi országgyűlési választásokra utalás. 2. Az 1930:XVIII. tc.-et 1930. máj. 27-én hirdették ki. 3. Utalás a tvhat. biz.-ban hivatalból, szakszerűség és örökös tagság címén helyetfoglaló városatyákra.
