Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)

ták le a magyar munkásosztályt. Wolffék tizennégy választókerületben mindössze 400 szavazóval kaptak többet, mint amennyit pártunk tizenhárom választókerületben kapott. Ha a bolétaszédelgés

4 által pártunktól elütött belvárosi szavazatokat nem számítjuk, ellenben — és ezt joggal tehetjük — számításba vesszük a Belvárosban megszerzett 800 aláírásunkat, úgy a választók számát illetően pártunk máris túllépte a Wolff-párt arányait. Az a tény, hogy ugyanannyi választó szavazata nekünk 37, Wolfféknak 46 mandátumot juttatott, megcsúfolása a közjogok alkotmányos forrásának, a közakaratnak, de viszont éppen azért készül ellenünk a kerületi geometria,

5 hogy ők ott is arathassanak, ahol nem vetettek. Wolffék erkölcsi veresége még élénkebb megvilágításba kerül, ha meggondoljuk, hogy a plurális választójog

6 révén érdemtelenül megkaparintott kilenc extramandátum ellenére is viszonylagos mandátumveszteségbe jutottak. A most megszűnt törvényhatósági bizottságban Wolffék mandátumállománya 85 volt, pártunké 53, éspedig 250 választott mandátum közül. Az új közgyűlésben a választott mandátumok száma már csak 150 és ha a két párt megtartaná előző arányát, a szociáldemokrata pártnak 32 mandátum, a Wolff-pártnak 51 mandátum jutna. Ezzel szemben a Wolff-párt 46 mandátumot kapott a választóktól, a pluralitással szerzett 9 mandátummal együtt, elvesztett tehát öt mandátumot, ugyanakkor a szociáldemokrata párt az arány szerint járó 32 mandátum helyett 37-et kapott, plurális segítség nélkül, a legsúlyosabb akadályok ellenére, tehát mandátumainak száma viszonylagosan következménye a szociáldemokrata szavazatok jelentős emelkedésének és a Wolff-féle szavazatok erős csökkenésének. Ezt az eredményt azzal a reakcióval szemben értük el, amely világosan tudta, hogy a fővárosi választások egy elégedetlen ország fegyverét forgatják ellene. Világosan tudta, hogy immár a létéért viaskodik az ellene föltörő erőkkel szemben. A front egyébként nem szorítkozott kizáróan a reakciós jobboldali ellenfeleinkre, hiszen az egyik ellenzéki polgári párt párszáz üres szavazólapja három szocialista mandátumot valósággal odaajándékozott a Kozma-pártnak. 4. Utalás a fővárosi helyi választásokon életbeléptetett választási jogot igazoló szelvényekkel kapcsolatos manipulációkra, amelyekkel az ellenforradalmi pártok hatalmát erősítették. Ilyen volt pl. a szelvények megvásárlása, későn történő postai kikézbesítése, hamisítása — Gál Jenő ellenzéki képviselő már a választási kampány megindulásakor több visszaélést jelentett be a kormánypártok részéről a képviselőházban. így pl. Óbudán a rendőrfőkapitány helyettese (Andréka Károly) lépett fel s gyűjtött ajánlásokat, mint rendőrbírói hatalommal felruházott hivatalos személy. De az iskolaigazgatók is bekapcsolódtak a kormánypárt mellett a választási harcba és írásban felhívták tanítványaik szülőit, hogy az ő ajánlási íveiket írják alá s nekik adják át a választási bolettákat. (KN. 1927—1932. XXXI. K. 421. o.) 5. A választókerületek határainak az ellenzéki szavazók szétforgácsolását biztosító megállapítása. A statisztikai felmérések alapján a pártok pontosan tudták, mely kerületekben, sőt mely utcákban számíthatnak szavazatokra. Ez ismereteket igyekeztek kihasználni a választókerületek kijelölésénél az ellenzék gyengítésére, 6. Utalás arra a tényre, hogy választási kerületekben a szavazatok értéke nem egyenlő. A kérdéssel kapcsolatos a 117. sz. dokumentum. Az 1930. évi törvényhatósági választásokon a szociáldemokrata pártnak 1968, a Friedrichféle keresztény ellenzéknek 1846, a demokrata pártoknak 1744, a jobboldali frontharcosok csoportjának 1717, Wolfféknak 1569, Kozmáéknak — a kimondott kormánypártnak — 1440 szavazatra volt szükségük egy mandátum megszerzésére. Ez adatokból látható, hogy a kormányzat mind a választókerületi geometria, mind a pluralitás fegyvereit felhasználta az ellenzékkel szembeni harcában.