Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)

sági helyzet. Ahhoz, hogy a gazdasági helyzetre vonatkozólag adatokkal szolgáljunk, legelsősorban meg kell néznünk a termelési adatokat, meg kell néznünk a zálog­házak adatait és az adóvégrehajtások számát. Pesterzsébetnek 60 000 lakosa van. Itt az 1928. esztendőben elzálogosítottak 72 316 tárgyat, 1929-ben pedig már 90 210-et. A zálogházban tehát a tárgyi növekedés egy esztendő alatt majdnem 18 000 volt; az emelkedés 24 és félszázalékos. Most a 90 210 betétből 24 196 volt az ékszerbetét, ez tehát azt jelenti, hogy Pesterzsébeten egy esztendő alatt 66 019 ingótárgyat helyeztek el zálogba, ami alatt fehérneműt, öltönyt, felöltőt, télikabátot, szövetet, vásznat, ágyneműt, ágyterítőt és hegedűtokot kell érteni. Ezek mellett a zálogházi adatok mellett méltóztassék megengedni, hogy a terme­lésre vonatkozólag országos statisztikai adatokat mutassak be. A fizetésképtelenség száma 1929. első negyedében 488 volt, az idén 848. A fizetésképtelenségek összege tavaly 23,6 millió volt, az idén pedig 51,4 millió. Barnaszéntermelésünk ez év márciu­sában 469 000 tonna volt, ez a múlt év márciusához képest 150 000 tonna csökkenést jelent. Ha kíváncsiak méltóztatnak lenni ennek a szénfogyasztásnak következmé­nyeire, méltóztassanak például Budapestet körüljárni és akkor meg méltóztatnak látni, hogy hány gyár van, amely a legutóbbi esztendőben becsukta kapuit, azonkívül hány olyan gyár van, amely félerővel dolgozik, de van olyan is, amelyik egy héten csak háromszor dolgozik félnapot. KN. 1927—1932. XXVII. K. 186. o. 120. Kabók Lajos képviselőházi beszéde a fővárosi közmunkák leállításáról és a gépipar pangásáról 1930. július 2. Itt van a Boráros-téri Dunahíd megépítése. Nem is olyan nagyon régen hallottam itt a Házban azt a kijelentést — a kereskedelemügyi államtitkár úr tette meg —, hogy még augusztus hónapban megkezdik legalább a Boráros-téri híd megépítését. A tervpályázatok már beérkeztek, sőt a jurry megállapította leg­elfogadhatóbb tervet, de hogy a Boráros-téri Dunahíd megépítése mikor kezdődik el, azt valószínűleg még a miniszter úr sem tudja. Amikor az tapasztalható végig az egész vonalon, hogy a gyárak egyre csökkentik a munkáslétszámot, amikor az tapasztalható, hogy a meglevő munkáslétszámot sem foglalkoztatják egész héten, hanem a legképtelenebb munkaidők mellett, akkor nem jönnek ezek a közmunkák. A gyárak egész seregében, már túlhaladott álláspont a nyolcórai munkaidő követelése, mert nem hat, nem is négyórai, hanem még ennél is rövidebb munkaidők vannak. Vannak üzemek, ahol minden második héten hívják be a munkásokat heti 28 órás munkaidőre, vannak gyárak, nagy, előkelő gépgyárak, ahol minden harmadik héten hívják be egyheti munkaidőre a munkásokat. Méltóztassanak elképzelni, hogy milyen helyzetben vannak a dolgozók, akik ilyen körülmények közt kénytelenek dolgozni.

Next

/
Thumbnails
Contents