Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)

Részletek Budapest Székesfőváros közigazgatásáról rendelkező 1930. évi XVIII. törvénycikk belügyminiszteri indoklásából 1930. május 29. Az 1867. évi kiegyezés után az elnyomatásból felszabadult országban hatalmas lendülettel támadt fel az új élet. Minden számottevő tényező lángoló lelkesedéssel kezdett munkába, azért, hogy Magyarország ragyogó múltjához és régi nagyságához méltó helyre juthasson újra az államok sorában. Az újjáéledt ország számára hatalmas, nagyszabású fővárost akartak teremteni, hogy legyen ennek az államnak elevenen lüktető szíve, legyen központja az élni és haladni vágyó nemzet vérkeringésének. Ez a nemes cél keltette életre azt a gondolatot — amelyről Széchenyi István, a legnagyobb magyar már mintegy 100 évvel ezelőtt álmodott —, hogy Pest, Buda és Óbuda városokat egyesíteni kell, mert csak egyesített erővel tölthetik be igazán sikeresen városfejlesztő hivatásukat. Ebből a meggyőződésből fakadt az 1872 :XXXVI. t.-c, amely a három külön várost egyesítette és a főváros egységes szervezetének alapjait megvetette. Hatalmas arányú fejlődés indult meg itt ezután. Kábító gyorsasággal nőttek ki a földből a hatalmas paloták és a fényes középületek az apró régi házacskák helyén. Új hidakkal könnyítették meg a két part közötti közlekedést. Mintaszerű közintézmények létesültek. A gazdasági élet termékenységét ipari, kereskedelmi vállalatok, gyárak alapításával fokozták. A művészi tudás műgyűjteményeket, műintézeteket teremtett. A törvényhozás, a kormányok, a társadalom lelkesedéssel és a legnagyobb áldozatkészséggel fogtak össze, hogy az ország szemefényének, Budapestnek haladását szolgálják. Az izmos magyar tehetségek beláthatatlan sora tudásának legjavát adta az alkotó munkához. A magyar tudás, a magyar akarat diadalmas ereje bámulatos eredményeket teremtett. Büszkeséggel tekintett minden magyar a kultúrértékekben gazdag, külsejében ragyogó székesfővárosra, amely hihetetlenül gyors lendülettel küzdötte fel magát a világvárosok sorába. Csakhamar érezni kezdték, hogy a székesfőváros nagyvonalú, szinte amerikai arányú fejlődésével nem áll összhangban az a közigazgatási berendezkedés, amelyet az 1872:XXXVI. tc. alkotott. A közéleti viszonyok azonban mélyebbre nyúló közigazgatási reformra nem voltak alkalmasak. így történt, hogy a világháború kitöréséig a székesfővárosban csak a kerületi igazgatást szabályozták az 1893:XXXIII. t.-c.-kel. Azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogyha a város fejlődése és közigazgatása között egyensúlyt akarnak biztosítani, gyökeres, mélyreható törvényhozási intézkedésre volna szükség. A székesfőváros törvényhatósági bizottságát egy 400 tagból álló testület alkotta. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen népes testület nem lehet alkalmas arra, hogy az önkormányzati hatáskörbe utalt nagyfontosságú ügyeket szakszerűen és behatóan intézze. Fokozott mértékben áll ez a székesfővárosra, amelynek törvényhatósági bizottsága rendkívül nagy horderejű gazdasági, társadalmi, közművelődési kihatású problémákkal foglalkozik. Ezek nemcsak a székesfőváros lakosságát érdeklik, hanem országos fontosságúak is. Egy 400 tagú testületben, amelynek összeállításánál a szakszerűség szempontjai egyáltalában nem játszottak szerepet és amelynek figyelmét