Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

II. BUDAPEST AZ ÁTMENETI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉS A BETHLEN-KORMÁNY AUTONÓMIA ELLENES TÖREKVÉSEINEK IDŐSZAKÁBAN (1925. május —

zat működését, amelytől elveszi a jogot, de meghagyja a felelősséget. A javaslatnak az az intézkedése, mely szerint az oktató- és nevelőszemélyzet létszámába polgármester csak azt nevezheti ki, akinek alkalmaztatásához a főpolgármester előzetesen hozzájárult—drasztikus nyerseséggel tükrözi vissza azt az állapotot, amelyben minden jog a kormányzati hatalmat illeti meg, ellenben minden kötelesség a főváros lakosságát terheli. Ezt a kiegyenlíthetetlen ellentétet ki kell küszöbölni és ezen a téren olyan javaslatot kell szerkeszteni, mely a jogok és kötelességek összhangján alapulva az önkormányzati elvet, szabadságot és felelősséget összeegyezteti. Ebből az elvből természetszerűleg következik, hogy nem lehet másnak a számlájára jogot szerezni és így a tanügyi választások jelenlegi rendszerét is fenn kell tartani. A főtisztviselők életfogytig való választása inkább a kinevezési rendszer keretébe illeszkedik és jellemző adaléka ennek a minden elvet össze-vissza hányó, ötletszerű, kapkodó kodifikatorius munkának. Javaslataink: a) amennyiben a törvényhatósági bizottság a főpolgármesteri állást szükségesnek tartja, a főpolgármester legfeljebb olyan hatáskört tölthet be, mint amelyet a jelenleg érvényes 1872:XXXVI. törvénycikk a főpolgármester részére biztosít. A törvényjavaslatból kihagyandók a fentiekben körvonalazott hatáskörön túlmenő jogosítványok. b) A főváros oktató- és nevelőszemélyzetét a jelenleg érvényes 1872:XXXVI. törvénycikkben megállapított módon a feliratunk szerint reformáló törvényhatósági tanács választja. A törvényjavaslatban ezirányban foglalt rendelkezés törlendő. 2. A törvényhatósági bizottság összetételében meg kell valósulnia annak az elvnek, mely szerint a teherviselő lakosság jogait és érdekeit egyedül és kizárólag azok képviseljék, kiket erre a tisztségre a nép alkotmányos módon megválasztott. A törvényhatósági bizottságnak ne lehessen senki, semmiféle címen tagja, ki nem a választó polgárságtól kapta megbízatását. Nem szabad a többséget kisebbséggé degradálni és a kisebbséget többséggé felemelni kiválasztott kerületeknek adományozott plurális választó joggal.

2 A közigazgatás rendezéséről szóló 1929. évi XXX. törvénycikk egyszerűen és világosan azt tartalmazza, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok száma a törvényhatóság lakosainak számához igazodik akként, hogy vármegyében mintegy hétszázötven, törvényhatósági jogú városban mintegy ötszáz lakosra esik egy-egy törvényhatósági bizottsági tag. Számuk vármegyében százötvennél kevesebb és négyszázötvennél több, törvényhatósági jogú városban százhúsznál kevesebb és száznyolcvannál több nem lehet. —• Míg Jász-Nagy-Kun-Szolnok megyében 104 936 választó mellett a választott bizottsági tagok száma 360, míg Szeged törvényhatósági városban 35 000 országgyűlési választó mellett a választott bizottsági tagok száma 144, addig a törvényjavaslat szerint Budapest főváros majdnem egymillió lakos lélekszám és 306 512 választó mellett választ 140 bizottsági tagot. Budapestnek, három oly közigazgatási kerülete van, melynek mindegyike felülhaladja Szeged összes választóinak a létszámát, Budapest VII. kerületének, az Erzsé2. Olyan választójogi rendszer, melyben egyes kerületek választópolgárainak szavazata többszörösen számít. E rendszer bírálatát tartalmazza Peyer Károly felszólalása a képviselőházban 1929. dec. 15-én. (113. sz. dokumentum.)