Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

II. BUDAPEST AZ ÁTMENETI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉS A BETHLEN-KORMÁNY AUTONÓMIA ELLENES TÖREKVÉSEINEK IDŐSZAKÁBAN (1925. május —

Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter elutasítja a főváros tervezetét a munkanélküli segély bevezetésére 1928. február 1. Budapest székesfőváros közönsége a székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1927. évi december hó 21-én tartott rendes közgyűlésében elhatározta, hogy felterjesztést intéz hozzám abban az irányban, hogy a munkahiány esetére szóló kötelező biztosítás törvényjavaslatát terjesszem mielőbb a törvényhozás elé és annak a törvényhozás általa való letárgyalását és törvényerőre emelését szorgalmazzam. Elhatározta továbbá, hogy abban az esetben, ha az országos törvény megalkotásának még huzamosabb időn át akadályai volnának, a székesfőváros területén dolgozó munkások munkahiány esetére szóló kötelező biztosítását maga kívánja megalkotni, mégpedig akként, hogy ennek a községi biztosító intézménynek igazgatásával a budapesti m. kir. állami munkaközvetítő intézetet, a pénz kezelésével pedig az Országos Munkásbiztosító Intézetet

1 bízná meg. A székesfőváros törvényhatósági bizottságának felterjesztésére, amelyben az említett országos intézményeknek a községi biztosításba való bevonásához elvi hozzájárulásomat kéri, értesítem, hogy előbb említett határozatát nem látom olyannak, amely ezidőszerint komoly megvalósításra számíthatna. Felhívom ugyanis a székesfőváros figyelmét arra a tényre, hogy a munkahiány esetére szóló biztosítás kötelező módon való megszervezése siker reményében ahhoz az előfeltételhez van kötve, hogy előbb vagy legalább egyidejűleg a munkaközvetítés kérdése kielégítő módon rendeztessék és mindenesetre az egész munkaközvetítés ügye bizonyos szerves egységbe hozassék. Egységes munkapiac hiányában ugyanis nem találhatók meg a munkahiány vétlenségének megállapítása céljából szükséges szempontok, ezen a hiányon pedig az egész elgondolás megdől. Bármennyire méltányolom is tehát Budapest székesfőváros közönségének szociálpolitikai szempontból helyes megértésről tanúskodó állásfoglalását, kijelenthetem, hogy a munkaközvetítés megfelelő szervezésében rejlő feltételek hiányában a székesfőváros területén községi kötelező biztosítás létesítésétől eredményt nem várok, ellenben várom mindazoknak a súlyos hátrányoknak felburjánzását, amelyek az emlí1. 1907-ben hozták létre állami felügyelet mellett az Országos Munkásbetegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztárt, amely önkormányzattal rendelkezett. 1919 után az ellenforradalmi rendszer megszüntette az önkormányzatot, majd magát az intézményt is felszámolták. Utódaként felállították 1925-ben az Országos Társadalombiztosító Intézetet (OTI), mely 1949-ig működött. A Bethlen-kormány igen kisméretű szociálpolitikai tevékenysége keretei között három törvénycikk alapján (1925:XXXIV., 1927:XXI. és 1928:XL.) a betegség, baleset, öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére bevezették a kötelező társadalombiztosítás rendszerét s ezt kiegészítették még a bánya nyugbérbiztosítás államosításával. Hatálya alá tartoztak az ipari munkavállalók és magánalkalmazottak azon kategóriái, melyeknek fizetése a havi 300 P-t nem érte el. Az OTI-nak önkormányzata volt, közgyűlésének fele részét a munkavállalók, fele részét a munkaadók választották. Az állam az elnök és alelnök kinevezése útján gyakorolta felügyeleti jogkörét. Az OTI választmányában a szociáldemokrata párt rendelkezett többséggel az OTI választásokon nyert szavazatok révén.