Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

II. BUDAPEST AZ ÁTMENETI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉS A BETHLEN-KORMÁNY AUTONÓMIA ELLENES TÖREKVÉSEINEK IDŐSZAKÁBAN (1925. május —

Belügyminiszteri leirat a főváros közüzemi

1 politikájának egységes elvek szerinti kialakítására 1927. június 3. A székesfőváros törvényhatósági bizottsága az 1926. évi május hó 12-én tartott közgyűlésében 474 szám alatt hozott határozatával kimondotta, hogy hivatali elődöm által az üzemek ellenőrzésére javaslatba hozott üzemgazdasági bizottságban résztvenni nem kíván. Az üzemek igazgatóságának és ellenőrzésének egységes elvek szerint való szervezése végett azonban egy 12 tagú bizottságot küldött ki és utasította a tanácsot, hogy a bizottság által kidolgozandó tervezetet a jogügyi és pénzügyi bizottságok útján saját javaslataival együtt sürgősen, de legkésőbb 1926. évi szeptember hó 30-ig terjessze a közgyűlés elé. A közgyűlés e határozatával szemben a magam részéről várakozó álláspontot foglaltam el, ezzel is módot akarván nyújtani a székesfőváros közönségének, hogy 1. A budapesti közüzemek, (a főváros tulajdonában lévő közellátási, közlekedési, általában túlnyomóan gazdasági tevékenységet folytató üzemek) nem egységesen, előre megállapított tervek szerint létesültek, hanem a város fejlődése során, a városiasodással együtt jelentkező igények kielégítésére, többnyire magántársaságok kezdeményezésére keletkeztek. Az 1873-ban létrejött főváros, a vízművektől eltekintve, egyáltalában nem rendelkezett közüzemekkel, a város összes anyagi vonatkozású ügyeinek intézése a gazdasági hivatal hatáskörébe tartozott, amely a közszolgáltatási igények ellátását szerződéskötésekkel biztosította. A kapitalizmus fejlődése azonban gyorsan felszámolta ezt az elavult gazdálkodási rendszert. Kezdetben a város vezetősége nem ismerte fel, hogy a közszükségletek ellátásával monopóliumszerűén foglalkozó vállalatok milyen óriási haszonnal működnek, ezért szerződéseket kötöttek egy-egy érdekcsoporttal a közszolgáltatás különböző területeinek kiépítésére, fenntartására. A közvélemény megnyugtatására e szerződések, tartalmaztak a város szempontjából kedvező feltételeket is, nevezetesen a háramlás jogát, melynek értelmében a szerződés alapján létesített üzem, egy bizonyos hosszabb idő múltán, a város tulajdonába ment át, vagy megváltható lett. Mikor a város vezetősége felismerte a monpóliummal járó haszon lehetőségeit és a közvetlen irányítás szükségességét, a legfontosabb közüzemeket a századfordulót követően tulajdonába vette. Az ún. községesítések célja a közvetlenebb, jobb irányítás, és a túlzott harácsolás kiküszöbölése, de főleg a vállalatok nyereségének a városi vezető politikai párt részére való biztosítása. Először a Cséry-féle szemétfuvarozási vállalat (1906), majd a gázművek (1908) lett a város tulajdona, később sor került különböző élelmiszerüzemek alapítására, elektromosmű építésére, a városi villamosvasút rt. részvénytöbbségének megszerzésére. Az első világháború éveiben a kényszerrendszabályok nyomán további községesítések történtek. Wolffék 1923. jan. 1-vel megszerezték a villamosvasutat, majd 1928-ban a Községi Takarékpénztár alapításával a városi pénzek saját kezelése is lehetővé vált. Az 1920-as évek végén 91 közüzeme volt a fővárosnak. A városházi uralkodó csoport — az üzemeken alapuló gazdasági, és az alkalmazottakon alapuló politikai •— hatalma a közüzemi hálózat kiépítésével jelentékenyen megnövekedett. Budapest legnagyobb munkáltatója, legjelentékenyebb, s legtőkeerősebb gazdasági vállalkozója maga a főváros lett, amelynek ily módon az országos politikában is egyre nagyobb súlya lett. Nem véletlen, hogy a kormány igyekezett az autonómia révén többé-kevésbé önálló, és az ellenforradalmi rendszer egészénél lényegesen liberálisabb berendezkedésű főváros irányítását átvenni. A főváros gazdasági erejét vélték gyöngíteni az üzemi hálózat fokozottabb ellenőrzésének és a „kívánatos szintre" való leépítésének követelésével.