Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

II. BUDAPEST AZ ÁTMENETI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉS A BETHLEN-KORMÁNY AUTONÓMIA ELLENES TÖREKVÉSEINEK IDŐSZAKÁBAN (1925. május —

tőkével lehet továbbfejleszteni, vagy akárcsak a szükséges technikai színvonalon fenntartani. A polgári vagy munkástöbbség kérdése dönti el ezt a kérdést. Vázsonyiék sleppjében a szociáldemokrata párt nem is tehet egyebet, mint siránkozva beletörődni abba, hogy a főváros felett uralkodó kapitalisták a maguk érdekei szerint intézik el ezt a kérdést is.

2 A községi politika kérdése csak egy része, egy mozzanata a burzsoázia és proletariátus osztály harcának. A szociáldemokraták ezzel az elemi igazsággal a politika eme Abc-jével nem akarnak szembenézni, ezért mindig csak látszatharcot, eleve kilátástalan látszatharcot folytatnak. így van ez gazdasági téren, így van ez politikai téren. Ha a magyar kormány minden erővel elnyomja a főváros önkormányzatát, akkor ez az uralkodó osztályok tudatos osztályharcának egy helyesen alkalmazott része. A birtokos- és tőkésosztályok kormánya világosan látja, hogy a főváros az a pontja az országnak, ahol a proletariátusnak módjában van a maga számára hatalmi pozíciót kiépíteni. Ezt pedig, még mielőtt a munkásság meghódította volna ezt a hatalmi pozíciót, mielőtt — a szociáldemokraták jóvoltából — mégcsak kísérletet tett volna meghódítani, eleve meg kell akadályozni. Még ha azon az áron is, hogy egyes kis- vagy nagypolgári csoportok érdekeit sérti is; itt az uralkodó osztályok egyetemes érdekeiről van szó. Vagy azoknak a magyar politikusoknak, akik, amikor osztályérdekeik kívánták, a végletekig kihasználták a vármegyék önkormányzatának minden lehetőségét, akarják a szociáldemokraták „megmagyarázni", hogy milyen „demokratikus-érték" az autonómia? Autonómia és centralizáció a történelem folyamán kivétel nélkül az osztályharc fegyverei voltak és az uralkodó osztályok villámgyorsan változtattak meggyőződést ezen a téren is, ha megváltozott osztályerőviszonyok ezt szükségessé tették. Gondoljunk csak a nagy francia forradalom burzsoáziájára, mely a jakobinus, forradalmi Párizs centralizációjával szemben, fegyveresen küzdött a vidéki városok önállóságáért, hogy aztán lelkes hívévé legyen a — burzsoázia érdekében centralizáló — Napóleon politikájának. Ez az egy történelmi példa élesen megvilágítja a szociáldemokrata „küzdelem" valóságos jellegét, mely úgy tárgyalja az autonómiát, mintha az magában véve érték volna. Budapest főváros autonómiája ma veszedelem lehetőségét jelenti az uralkodó osztályok számára; hatalmi pozíció lehetőségét a proletariátus számára. De míg az uralkodó osztályok, a maguk érdekeinek világos felismerésével, kíméletlenül érvényt szereznek azoknak, a szociáldemokrata párt következetesen kitér a kérdés helyes, osztályszempontból való felvetése elől. Ez persze nem véletlen: szükségszerű velejárója a párt egész politikájának. Segíteni rajta persze csak úgy lehet, ha egy osztályharcos munkáspárt harcba viszi a munkástömegeket az őket megillető pozíciók meghódításáért. Egy ilyen harc, egy az egész vonalon folyó harc dönthetné csak el az olyan gazdasági kérdéseket is, mint a villamosművek bérbeadásának kérdését. Munkástöbbség nélkül, munkás szempontból való községi adók nélkül minden „ellenzékieskedés", az amerikai ajánlattal szemben éppenúgy üres fecsegés, mint ahogy a munkástömegek tömegakciói nélkül üres fecsegés a parlamenti „harc" a főváros autonómiájáért. Fővárosi kérdések. Új Március 1925. 326—328. o. 2. Az ajánlat nem került elfogadásra, sőt még tárgyalásra sem. 11* 163