Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

II. BUDAPEST AZ ÁTMENETI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉS A BETHLEN-KORMÁNY AUTONÓMIA ELLENES TÖREKVÉSEINEK IDŐSZAKÁBAN (1925. május —

A választások végleges eredménye 128 blokkista, 91 WohT-párti, 23 Ripkapárti és 8 szabadelvű törvényhatósági bizottsági tag. A demokratikus blokk pártok szerint a következőképpen oszlik meg: 51 demokrata, 7 Kossuth-párti, 18 pártonkívüli és 52 szociáldemokrata. A fényes „győzelem" tehát 52 szociáldemokratára zsugorodik, abban a pillanatban, amint nem vagyunk hajlandók az osztálybéke elvét elfogadva, a demokratikus blokkot valami reálisan egységes egésznek tekinteni. A szociáldemokrata frakció 52 tagja közül csak négy van olyan, aki üzemben dolgozik, tehát egész nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Budapest munkássága ezúttal ismét ki van rekesztve a törvényhatósági bizottságból. Ha az érvénytelen szavazatokat a nem szavazókhoz számítjuk, akkor kitűnik, hogy 70 000 választó, vagyis az összes választók negyedrésze nem szavazott. Történik pedig ez a kötelező szavazási rendszer mellett. Kik azok a nem szavazók? Kétségtelenül a legöntudatosabb munkások, akik nem akartak polgári listára szavazni és a legosztálytudatosabb polgárok, akik nem akartak szociáldemokrata listára szavazni. A nem szavazók tábora tehát a demokratikus blokkot gyöngítette. Budapest és vele együtt az egész ország munkásságát azonban kétszeres veszteség érte. Az egyik az, hogy a blokkban is számarányon alul van képviselve, a másik pedig az, hogy nagyon sok munkás a felemás lista miatt nem szavazott le. fgy tűnik ki az igazság, hogy mindenféle polgári koalíció tulajdonképpen a munkásosztályt gyöngíti. De kitűnik a számokból egyéb is. Egy szociáldemokrata röpirat nemrégen azt írta, hogy a munkásság egyedül kisebbségben van Budapesten s ezért nem lehet külön munkás listával operálni. Ez sem igaz ugyan, de mondjuk, hogy így van. Azt kérdezzük azonban már most, vájjon a szocialista szavazók az összes választóknak csak 20,8 százalékát vagy másszóval az ötödrészét képviselik? Ki hiszi ezt el? Az összes érvényes szavazatokból 46 509 jut a szociáldemokrata pártra, tehát még csak meg se közelíti a nem szavazók számát. Vájjon külön listával még ennyi szavazatot se kapott volna a szociáldemokrata párt? Csak így bontakozik ki az a gyalázatos árulás a maga igazi nagyságában, amit a munkásosztály ellen elkövettek. Ha tudjuk azt, hogy a szociáldemokrata szavazatok ennél jóval többet tesznek ki, ezt maguk a polgári pártok is beismerik — a pártvezetőség ugyanis a szavazatokat a közös listán, tehát előre, szavazás előtt adta el — s hozzávesszük ehhez a nem szavazóknak csak egy aránylag kis részét, egészen könnyen kijöhetett volna az 52 mandátum duplája is. De hol vannak még azoknak a kispolgári exisztenciáknak az ezrei meg ezrei, akik külön lista esetén szintén a szociáldemokráciát erősítették volna? Soha választás még ilyen igazolását nem hozta meg egy új pártnak, mint a budapesti választás a mieinknek! A szociáldemokrata mandátumok száma még annyit se tesz ki, mint amennyi kinevezett tagja lesz a törvényhatósági bizottságnak. Ezt nevezi a szociáldemokrata párt fényes „győzelemnek". Mire alapítja ezt a nagy dicsőséget? Kétségtelenül a Woíffpárt bukására meg a demokratikus blokk egységére. Nézzük meg közelebbről ezt a két tényt. A Wolff-párt elvesztette a többségét. Hiába volt minden kerület beosztó és szavazati jogtól megfosztó mesterkedés. Még most is legnagyobb pártja ugyan a törvényhatósági bizottságnak, de kétségtelen, hogy a garázdálkodás terén legalább is meg kell osztania a szerepét a burzsoázia más pártjaival is. Ne áltassuk magunkat