Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

1920. július 19-én Teleki Pál gróf alakított kormányt. Teleki kormánya kísérelte meg az első lépéseket a budapesti ellenforradalmi fegyveres csoportok tevékenységének korlátozására, s a szélsőséges tömörülések megrendszabályozására (34). Ezt követte a kormány helyzetét szilárdító fővárosi karhatalom kiépítése és megerősítése (35, 37), majd Bethlen István gróf került a miniszterelnöki székbe s vele együtt megerősödött az ellenforradalmi-konzervatív arisztokrácia befolyása. Az uralkodó osztályok konszolidációját megzavarta, soraikat megosztotta a két ízben megkísérelt királypuccs (38). A városházán hatalomra került Wolff csoport, látva a helyzet változását, igyekezett beleilleszkedni az uralkodó osztályok által létrehozott konszolidációs viszonyokba. E törekvéseinek jegyében a főváros pénzügyeit igyekeztek rendezni, melyek ziláltsága (16) a kormány gazdaságpolitikájára is kellemetlenül hatott ki. De az állami adósságok kifizetésének sürgetésén s az amúgy is nyomorgó tömegek forgalmi és fogyasztási adókkal való megterhelésén, valamint újabb községesítéseken (41), a közüzemek tarifáinak emelésén és a főváros vállalkozói szerepének további kiterjesztésétől remélt bevételek fokozásán kívül, más eszközöket nem talált uralma gazdasági alátámasztására (12, 39, 48). Az évek múlásával egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a kereszténypárt képtelen a konstruktív városvezetésre, városfejlesztésre, hatalmát egyéni meggazdagodásra, pozíciók s nyereségek szerzésére használja fel (67). Tehetetlensége leplezésére tovább folytatta szélsőjobboldali demagógiáját, támadta a kormányt (45, 50, 56, 58), ami Bethlenek számára egyre kellemetlenebbé vált. Érezve a közhangulat romlását, a kereszténypárt különféle visszaélésekkel készült az 1923 nyarán esedékes választásokra (52), és a városházi polgári ellenzéket kivonulásra kényszerítette a törvényhatósági bizottság közgyűlési terméből (53, 54). E politikai zavarok, bonyodalmak és mesterkedések közepette zajlottak le 1923. november 14-én Budapest egyesítése félszázéves jubileumának ünnepségei (57). A budapesti munkásmozgalom az ellenforradalmi terror tombolása közepette is megőrizte szervezeteit: az elszenvedett vereség, a nagy vérveszteségek és kivándorlások kedvezőtlen hatásának ellenére a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt legalitását és néhány munkásegyesület fennmaradását sikerült biztosítani. A kommunista párt, melynek tagjait tűzzel-vassal üldözték, majd az 1921:111. tc. kihirdetésével formálisan is illegalitásba kényszerítették, ezekben az években hősies erőfeszítéseket tett szervezeteinek kiépítésére (44). A várospolitikában nem juthatott szerephez a párt, az uralkodó körök rendőri ügyként kezelték a kommunisták tevékenységét. Az uralkodó osztályok célkitűzéseiket a munkásmozgalom letörése, a munkások visszaszorítása tekintetében csak részben tudták megvalósítani: a munkásosztály öntudatos, harcias csoportjait, a kommunistákat átmenetileg a föld alá kényszerítették, de nem tudták jobbról megtörni a munkásosztály soraiban a szociáldemokrata szervezetek monopolhelyzetét, nem sikerült a munkásság zömének eltántorítása a baloldali eszméktől és saját hagyományos szervezeteitől. A keresztényszocialista munkásmozgalom átmeneti előretörés után visszaesett. A kormány felismerte munkáspolitikájának eredménytelenségét s ezért, a külföldi gazdasági segítség elnyerése, a nyugati országok haladó közvéleménye ellenszenvének, az ottani munkások akcióinak a leszerelésére, meg a belső konszolidáció elérése érdekében megegyezést létesített a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal. Az 1921. decemberben megkötött Bethlen—Peyer paktum létrehozását követően