Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
Bárczy István 1 programbeszéde polgármesterré választásakor 1906. június 19. Méltóságos Fó'polgármester Úr! Mélyen tisztelt Közgyűlés! Hálás szívvel köszönöm egy felől a főpolgármester úr Ő Méltóságának hozzám intézett üdvözlő szavait, másfelől a mélyen tisztelt Közgyűlésnek azt a bizalmát, a melylyel a polgármesteri tisztet reám ruházta. Nagy ez a megtiszteltetés, nagy különösen szolgálati időm és érdemeim csekélységéhez viszonyítva, de éppen olyan, sőt talán még nagyobb ennek a kivételes előléptetésnek terhe reám nézve, mert esetleg ép ily kivételes nagy várakozásokat is támaszthat velem szemben. Nos, tisztelt Közgyűlés, én vállalom az állásommal járó kötelességeket s minden erőmmel azon leszek, hogy a megválasztásomhoz fűződő várakozásoknak tehetségemhez képest megfeleljek. A kötelesség teljesítésében jó példa áll előttem, elődöm Halmos János 2 Ő Méltóságának példája. Az ő példája mindenkor arra fog ösztönözni, hogy minden erőmet, képességemet, időmet, igyekezzem fontos hivatásomnak szentelni. Mint a főváros törvényhatóságának első tisztviselője, megválasztatásomnak alkalmából egy néhány szóval rámutatni óhajtok arra az irányra, a melyet a közügyek intézésében követni akarok. 3 A törvényhatósági bizottság többsége akkor, a mikor a polgármesteri állásra kiszemelt, úgy hiszem az önkormányzati függetlenség, az erős magyar nemzeti kultúra és a modern demokratikus haladás tettekre kész emberét látta bennem. És én érzem és vallom, hogy az vagyok. A főváros önkormányzata régi törvényeinek részben elavult, részben hiányos és helytelen rendelkezései, valamint a laza gyakorlat következtében meglehetősen tökéletlen. Az új fővárosi törvényt régóta várjuk hasztalanul. Itt az ideje, hogy magunk álljunk elő a kívánságainkkal. Bennünket érdekel elsősorban a főváros jövendője. A magam részéről készséggel terjesztek a tanács és a t. Közgyűlés elé erre vonatkozó javaslatot, esetleg teljes törvénytervezetet. Vitassuk azt meg s terjesszük a magas kormány elé. A főpolgármester úr O Méltósága székfoglalója alkalmából 4 1. Bárczy István (1866—1943): liberális várospolitikus. 1889-ben lépett a főváros szolgálatába. 1901—1906 között Budapest Közoktatási ügyosztályának vezetőjeként újjászervezte a főváros iskolaügyét. 1906—1917-ig polgármester, 1917—1918-ban polgármester. Polgármesteri működése idején községesítették a gázműveket, elektromos műveket stb., nagyszabású szociálpolitikai reformokat valósított meg. Az ellenforradalom győzelme után mint a mérsékelt polgári demokraták egyik vezetője a Friedrich- és a Huszár-kormány igazságügyminisztere, 1920-tól ellenzéki képviselő, élete végén azonban belép Bethlen Egységes Pártjába. A BSzKRT elnöke. 2. Halmos János (1847—1907): 1897—1906-ig polgármester. 3. Részletes programtervezetét az 1907. évi költségvetés tárgyalása során terjesztette elő. 4. Utalás Fülepp Kálmán főpolgármesternek az 1906. május 12-i közgyűlésen elhangzott beszédére.