Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
gazdasági életére, máig sem változott, sőt lehet mondani, hogy a viszonyok még rosszabbodtak. 1 A mind szélesebb és szélesebb társadalmi rétegekre kiterjedő nyomor enyhítése elől a hatóságoknak kitérniök nem lehet s a munkanélküliség és az előállott ínség lehető csökkentése céljából még rendkívüli segélyforrások igénybevételétől sem szabad visszariadnunk. A magunk részéről minden lehetőt megtettünk a köznyomor enyhítése céljából, nevezetesen 200.000 kor. rendkívüli segélyt szavaztunk meg s ezen határozatunk jóváhagyása végett Nagyméltóságodhoz mint belügyminiszterhez egyidejűleg felterjesztést is intéztünk, továbbá felhívtuk a tanácsot, hogy azon közmunkákat, melyekre pénzbeli fedezet van, sürgősen hajtassa végre, s végül intézkedtünk, hogy a szegényügyi adó, 2 valamint a városi örökösödési adó behozatalának ügye tanulmány [így] tétessék, s a tanácsnak ez irányban teendő javaslatai mielőbb elénk terjesztessenek. Mindezen intézkedéseink azonban csak részben elégségesek a köznyomort enyhíteni s a támadó igényeket a szükséghez képest kielégíteni és éppen azért azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordulunk Nagyméltóságodhoz, hogy a magas kormány által a beruházási kölcsön munkaprogrammjában felvett közmunkákat a munkanélküliek lehető foglalkoztatása céljából sürgősen eszközöltetni s illetve azok mielőbbi végrehajtása iránt intézkedni kegyeskedjék, mi által remélhető, hogy az országszerte uralkodó nyomor és ínség a lehetőséghez képest csökkentetni fog. Kelt Budapesten a székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1902. évi dec. hó 22-én tartott rendkívüli közgyűléséből. F. L. Közgyűlési ir. 1536—1902. Fogalmazvány. 22. Közgyűlési felirat a képviselőházhoz a szegényügy jogvédelméről 1903. október 7. Mélyen tisztelt Képviselőház! Egy nagy horderejű és socialis-politikai tekintetből fontos kérdésre van szerencsénk felhívni a mélyen tisztelt Képviselőház figyelmét. A szegényügy jogvédelme ez. Sajnos hazánkban a szegényügy eddig nem részesült abban a védelemben, mely azt az ügy nagy fontosságánál fogva megérdemelte volna, s abban a tiszteletteljes véleményben vagyunk, hogy a szegényügyi jogvédelem terén immár gyors reformokat kell létesítenünk, mert a ma fennálló törvényes rendelkezések nem kielégítők és a mai viszonyoknak éppen nem megfelelők. 1. Lel.: a 103. számú dokumentumot. 2. A közgyűlés elhatározta a szegényügyi adó bevezetését, ez azonban nem lépett életbe.