Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

értenie a valót, hogy legjobb akaratuk mellett sem csinálhatnak semmit. Igen sok esetben azért nem csinálhatnak semmit, mert a proletariátus nagy többségében nincsen meg az a tökéletes öntudat, amelynél fogva ki tudná egészíteni a munkástanács munkáját és megkönnyítené ezt a munkát. Nem szükséges, hogy a részletekre térjen ki, csak egyes dolgokat említ meg. Mikor a baj a legnagyobb, mikor úgyszólván az egész proletárdiktatúra veszélyben forog, mikor nem lehet semmi sem előbbrevaló, mint a proletárdiktatúra megmentése és mindenkinek fegyverbe kell állnia, hogy megmentsék a diktatúrát, akkor százával és ezrével vannak olyan emberek, akik nem ezt tartják legelsőnek, hanem válóperükkel jönnek és követelik, hogy rögtön válasszák el őket. Ez teljesen megbénítja a munkát és a munkástanács működését olyan helytelen mederbe tereli, hogy kifelé az a látszata lehet, mintha nem tudnának egészséges munkát végezni. Mindamellett igyekeztek a proletariátus érdekeit képviselni és igyekeztek megfelelni azoknak a céloknak, amelyeket szolgálniuk kell. Az egyes osztályok működéséről az élükre állított elvtársak fognak referálni, természetesen ők is csak nagy általánosságban, mert alaposan összefoglalni az egészet nem volt idejük. Szóló csak annyit állapít meg nagy általánosságban, hogy a II. kerületben a helyzet kielégítő és a helyzet jó, amit bizonyít az, hogy a munkástanácshoz senki sem jön panasszal, mindenki csak az Ő szerény ügyével jön és természetesen azt próbálja előtérbe tolni. A lakáskérdések látszanak bizonyos tekintetben megoldhatatlannak, de mint Tomka

2 elvtárs a maga referátumában ki fogja fejteni, valószínűleg ki fogják tudni elégíteni a II. kerület proletariátusát. A toborzás eredményéről már nem tud jó véleményt mondani, mert az teljes egészében nem felelt meg a várakozásnak. Ennek oka az, hogy a gyári munkásság a gyárakban alkotta meg a maga munkás-zászlóaljait és így nem jelentkezett a toborzó bizottságoknál, s ezeknek ennek következtében nem áll rendelkezésre a kellő anyag. Tény és való az, amit az utóbbi napokban tapasztalt — ezt sajnálattal kell kijelentenie —, hogy az intellektuell osztály mindenképpen húzódozik a harctól. Elvileg nagyon jó elvtárs, nagyrészt szervezve van, azonban — tisztelet a kivételnek — mikor egy kis erőt kell mutatni és a fegyvert a kézbe venni, akkor már kibúvókat keres és szinte örömtől ragyogó arccal veszi tudomásul, hogy alkalmatlan. Szóló úgyszólván mindennap lement a toborzó bizottsághoz és ott az igazi proletárságot, a kétkezi munkásságot látja. Ezek jelentkeznek és ezek erőszakoskodnak. Ha az orvos alkalmatlannak találja őket, ők lehetőleg nem nyugosznak bele, mert mindenáron ki akarnak menni a frontra. Nem így van a másik osztálynál. A Közalkalmazottak Szövetségében és a többi hasonló szövetségben valahogyan ráerőltetik az elvtársakra, hogy jelentkezzenek a toborzó-bizottságnál. Ha az orvos ezeket találja alkalmatlannak, ők bizony még egy nagyot ugranak is örömükben, sőt majdnem még kurjantanak is, mikor kimennek az ajtón. Előad egy esetet, mikor személyesen hallotta, amint erős, derék fiatalemberek, tisztviselőfélék, a siklón lejövet nagy örömmel beszélgettek arról, hogy ők bizony már nem lesznek katonák. Szinte az látszott rajtuk, hogy az örömtől alig tudnak beszélni. 2. Tomka Pál — a II. kerületi munkástanács intézőbizottságának tagja.