Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
méterrel nyomultak előre, több mint 18.000 foglyot ejtettek, az ágyúknak, és a gépfegyvereknek a száma pedig, a melyet zsákmányoltak még meg sem határozható. Ugyanilyen a helyzet a régi úgynevezett Krasznov—fronton. Krasznov kozák tábornok, aki Kerenszkinek volt leghűbb embere, és aki az orosz tényleges tisztekből szervezte meglehetősen jelentékeny és szép számú hadseregét, amely hadsereget annak idején még Magyarországról is támogattak, ha mindjárt közvetett úton is, amikor elősegítették a Németországból és Magyarországból hazaözönlő volt orosz tiszteknek a Krasznov hadseregbe való becsoportosítását. Voltak itt 4—5000 főnyi, tényleges tisztekből álló ezredek, szóval a legkiválóbb és a legkitűnőbb katonaanyag, és ez a hadsereg most teljesen szét van verve, teljesen meg van semmisítve. (Taps.) Kitöröltetett most már ez a front az orosz térképről (Viharos taps), és Krasznov tábornok, látva hadseregének megsemmisülését, Rosztovban agyonlőtte magát. 4 (Felkiáltások: Nyugodjék békében!) Minden francia igyekezet a Keleten és Délen csődöt mondott. Most észak felől próbálkoznak. Rászabadították a finn és az észt fehérbandákat, hogy megfojtsák a forradalmat Pétervár városában, hogy kiirtsák a magvát is annak a forradalmi lángnak, amelynek legfőbb fészke a forradalom egész tartama alatt Pétervár volt. Pétervár nyomorgó, koldusszegény és nélkülöző munkásságában — erről a nyomorról az elvtársaknak fogalmuk sem lehet, de azt hiszem, elég, ha azt mondom, hogy voltak hónapok, amikor három font kenyeret kapott egy ember egy egész hónapra, — ebben a munkásságban volt annyi erő, elszántság és áldozatkészség, hogy az utolsó szál emberig elmenjen a frontra, megvédje Pétervár városát, megvédje a forradalmat és visszaverje a finnek és észtek fehér banditáit. (Éljenzés, taps.) Ukrajnában, elvtársak, ahol a szovjet hatalom csaknem olyan fiatal, mint a mi szovjet köztársaságunk, szintén nem kevésbé jelentős katonai sikerek koronázták a felfegyverzett proletariátus harci tetteit, de ott is, ha nem is külső, de a belső frontokon meglehetősen nagy küzdelmeket kellett megvívnia a proletariátusnak. Az orosz és francia burzsoázia pénzbeli támogatásával banditák, egészen közönséges rablóvezérek különféle rablóbandákat szerveztek, amelyek hamis jelszavak alatt kisebbnagyobb tömegeket csődítettek e bandák zászlói alá, és valóban nagy áldozatokra és erőfeszítésekre volt szüksége a fiatal ukrán tanácsköztársaságnak, amíg sikerült mindezek felett a banditák felett győzedelmeskednie. Egyik legjelentősebb ilyen banditafőnök Grigorjev, aki körülbelül 100.000 főnyi hadsereg felett rendelkezett és amely 100.000 főnyi hadsereggel 12 nap alatt végzett az ukrán tanácsköztársaság. (Éljenzés és taps.) De nemcsak ahhoz volt ereje az ukrán proletariátusnak, az ukrán vörös hadseregnek, hogy végezzen ezzel a hatalmas rablóbandával, amely városról-városra fosztogatva és városról-városra gyilkolva, főként a zsidókat gyilkolva, pusztított lent Ukrajnában, — voltak városok, ahol négy, öt, sőt hatezer ember irtottak ki, nőket, gyermekeket, mindezt a franciáknak és az orosz burzsoáknak a számlájára, — de ugyanakkor volt ideje és volt benne erő és készség arra, hogy testvéri segítséget nyújt4. A Krasznov öngyilkosságáról szóló hír hamis volt. Krasznov Németországba emigrált, ahol később együttműködött a nácikkal, s 1947-ben egy szovjet katonai törvényszék végeztette ki.
