Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

Bódy Tivadar polgármester üdvözlő beszéde a forradalmat követő első tanácsülésen és Bokányi Dezső válasza 1918. december 3. dr. Bódy Tivadar polgármester a következő beszéddel üdvözölte a delegáltakat: Tekintetes Tanács! Mielőtt a tanácskozást megnyitnám, örvendetes kötelességemnek tartom, hogy üdvözöljem azokat az Urakat, akik a Nemzeti Tanács, a Munkástanács és az Alkalmazottak Tanácsa megbízásából jelentek itt meg közöttünk, hogy tanácskozásainkban részt vegyenek. Az egész tanács nevében biztosíthatom, hogy szívesen látjuk őket körünkben és csak köszönettel adózunk, amiért nehéz munkánkból részüket kiveszik. Igen nagy megnyugvás nekünk, hogy tanácskozásainkat, intézkedéseinket az ő támogatásukkal, az ő közreműködésükkel folytathatjuk. Nagy megnyugvás ez reánk nézve azért, mert míg egyrészt meggyőződést fognak itt szerezni arról, hogy Budapest főváros tanácsának minden ténykedését, minden intézkedését az új kor szelleme vezeti és irányítja, másrészt az ő jelenlétük, az ő együttmunkálkodásuk, az ő tanácsuk biztosít bennünket arról, hogy a főváros ügyeit, melyeket a múltban csak nagynehezen tudtunk a modern haladás kerékvágásába terelni, most az új kormány majd több szeretettel és több megértéssel fogja kezelni. Nagy hálára fognak az Urak bennünket kötelezni, ha tanácskozásainkat érdeklődéssel kísérik és nehéz munkánkban bennünket támogatnak. És ezért igaz szívből, őszinte melegséggel üdvözlöm Önöket! Az üdvözlésre Bokányi Dezső a következő beszéddel válaszolt: Mélyen Tisztelt Polgármester urak és Tanácsurak! Mi megjelentünk azoknak a képviseletében, akiket eddig száműztek a város közigazgatásából, mi voltunk azok, akik a falakon kívül állottunk már ezer esztendő óta. Ezer esztendő óta először találkozik a nép széles rétege a város kormányzatával. Nagyon durva kőfalak választottak el bennünket, olyan különbségek, amelyek még a polgárság képviseletét is meghamisították, mert még a polgárság részére sem tudták a demokráciát megteremteni, azt is meghamisították a virilizmussal. Úgy, hogy a városi urak a demokrácia szempontjából nézve még a polgárságnak sem voltak igazi képviselete, nemhogy a széles néprétegek képviselete lettek volna. Ez a magyarázata uraim annak, hogy Őfelségével és a t. Házzal együtt a képviselőtestületet is el kellett seperni az útból, amikor az új, igaz ideálok áramlatának utat kellett csinálni Magyarországon és különösen az ország szívében, a fővárosban. Valóságos történelmi sorstragédia, hogy akkor, amikor a fővárosnál a kulturális haladásnak el nem tagadható jeleit világosan meg lehet látni: jön az új áramlat és az új idők ezen áramlata másképen nem tud érvényesülni, minthogy ezeket a régi csökevényes, moderneknek látszó, de alapjában véve régi konzervatív testületeket elsodorja. Ha a történetíró valamikor Magyarország tragédiáját meg fogja írni, ezt a három végzetes szót fogja megörökíteni, mint kritikáját a mai kor történetének: király, t. ház