Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
A fővárosban régóta honos egyének közül pedig ezen szomorú és rendezetlen lakviszonyaink következtében szintén mindig több és több egyén és család kerül oly helyzetbe, melyben a javulásnak még csak reménye is kizárva látszik. Ott vannak már ma, lakás tekintetében, munkásaink, csekély kivételekkel; oda kerül a kisiparosoknak egy mindinkább növekedő része, sőt lassan, de kikerülhetetlenül, leszáll oda a jobb osztályoknak számban és műveltségben nem megvetendő része is. A tanítók, a tanítónők, a hivatalnoki osztály alsóbb fokozatai, egyáltalában azon széles rétege a művelt középosztálynak, mely egy városnak egészséges, tiszteletreméltó és rokonszenves részét képezhetné, mintegy erőszakosan lesz így az elsülyedésnek kitéve. Ha csak az ezen egy osztályra való tekintet forogna itt fenn, ez egymagában elegendő volna, hogy a főváros képviseletének figyelmét foglalkoztassa. De nemcsak egy, bármennyire érdekes rétege a társadalomnak kerül itt szóba. Hiszen minden komoly megfigyelés mutatja, hogy szerencsétlen lakviszonyainkban található első oka azon számtalan betegségeknek, melyek nemcsak alsóbb osztályainkat sújtják kegyetlenül, de a jómódúak lakai előtt sem állanak meg. Ugyancsak ezen viszonyokban találjuk kútforrását annak az elszomorító szokásnak is, hogy a családfő nem otthonában, hanem — állása és foglalkozása szerint — kávéházakban, vendéglőkben vagy pálinkaházakban keres üdülést és feledést. Bátran állíthatjuk, hogy azon meglepő szaporodása a pálinkaházaknak, melyet az utolsó években tapasztaltunk, egyenes viszonyban áll a lakások drágasága és rosszaságával. Valamint a betegség gyakran magára ölti az egészség pírját, úgy hogy a gyakorlott szemet is tévedésbe ejtheti, úgy Budapestnek igen sok fényes külsősége is csak arra szolgál, hogy elfödjön olyan állapotot, mely városunknak végzetes baja. Midőn látjuk, hogy mulató helyeink, pl. kávéházaink pompában és számban vetélkednek sokkal nagyobb és gazdagabb városok mulatóhelyeivel, nem találhatjuk-e magyarázatát ezen jelenségnek egyszerűen abban, hogy Budapest lakosságának igen nagy része lakásában, otthonában, lehetetlen, hogy jól érezze magát. Meglepő-e az ily egyéneknek iparkodása, megvásárolni egy félórára, egy órára a jólétnek, a kényelemnek azt az illúzióját, melyet egy nyilvános hely nyújthat? E két dolog pedig egymástól alig választható el: jó és kényelmes lakások és akkor kevésbé nagyszerű nyilvános helyek, vagy pedig fényes mulatóhelyek és rossz lakások. Nem akarjuk itt újra bemutatni a hírlapokban is gyakran leírt azon tömeges szállókat, melyek a főváros számos helyén találhatók és melyeknek pusztító hatásáról legjobban a közkórházakban győződhetünk meg. Néhány lépésnyire legélénkebb utczáinktól, a kerepest úttól 4 , a sugarúitól 5 , a váczi úttól 6 megdöbbenve találkozunk oly emberi lakokkal, melyek minden képzeletet felülmúlnak. Július 20-án, tehát nyáron, midőn aránylag a legkisebb mérvben szoktak előfordulni az ily esetek, láttunk csak néhány lépésnyire a népszínháztól 7 , egy kis fás kamarát, melyben a velünk levő rendőr 37 egyént számlált össze. Férfiak, nők, gyermekek, csaknem mind félig mez4. Ma: VII—VIII., Rákóczi út. 5. Ma: VI., XIV., Népköztársaság útja. 6. Ma: V—VI., Bajcsy-Zsilinszky út. 7. Az 1875-ben megnyílt Népszínház —• 1908-tól Nemzeti Színház — épülete a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán, a mai Blaha Lujza téren állt.
