Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

telén ül, ott hevertek szorosan egymás mellett a puszta földön; ablak természetesen nincs, az ajtót pedig jó erősen behúzták. Egyenként 5—6, sőt 10 krajczárt fizetnek e lakók éjszakára. És ha betérünk a tulajdonos lakására, ennek a képnek még undorítóbb folytatását találjuk. Napszámosok, abban a ruhában, melyben egész napon át dolgoztak, ágyneműjök egy, az utczán felszedett tégla, melyre fejüket lehajtják; napszámos családok, férfiak, nők és gyermekek a szoba egy szögletében egy kis szalmán, némelykor egy takarón — a helyet, a szalmát, a takarót külön-külön fizetik; egy kis kézi kocsi ágynak szolgál; egy lóczán, egy hordón összehúzza magát egy nyomorult és a lóczáért vagy hordóért is fizetés jár. Ha épen egy ágy található, azon bizonyára egy egész család van elhelyezve, míg körülötte a földön és minden egyes bútordarabon más emberek és családok nyugszanak. A tulajdonosok különben nagyon idegenkednek ágyaknak felállításától; váltig bizonyítják, hogy inkább nem fogadnának be senkit, semhogy ágyakat állítsanak fel. Egynémely helyen úgy betanítják vendégeiket, hogy azok a rendőr, az orvos, vagy más hatósági személy kérdésére mindig azt állítják, hogy semmit sem fizetnek. Ez egyik általánosan elterjedt fogás, melyet számos helyen tapasztaltunk. Ily helyeken — melyek némelykor 50—100, sőt több embert is befogadnak éjszakára — tölti éjjeleit a fővárosi lakosságnak egy jó része, egy különben munkabíró, munkás és fizető része, mely elég gyakran csak itt ismerkedik meg a bűnnel és a gonosztevőkkel és vagy a testi, vagy a lelki ragálynak magvát terjeszti aztán a fővárosban. Ezek nagyobb felének pedig nem ingyen- nem ajándék-szállás kell, csak könnyen hozzáférhető, olcsó menhely. Nem kevésbé veszélyesek azon állítólag csak magánlakásoknak szolgáló házak, hol az oly szobák vagy pinczék, melyekben 8—10 ember szokott meghálni, még az elfogadható lakások közé számítanak. Pedig vannak ezek között pinczék, melyek semmiben sem különböznek a jobb házakban fakamráknak használtatni szokott pinczéktől; vannak, melyek a legkisebb udvarra nyíló ablakkal sem bírnak. A lakbérek azonban ezen helyeken mindig magasabbak azoknál, melyeket a jómódú osztályok fizetnek. A társadalom azon romjait, melyek itt találkoznak, némelykor 3—4 kisebb és nagyobb, gazdagabb és szegényebb üzérkedő szokta lakbér czímén kifosztani. Az eljárás pl. a következő: A háztulajdonos kiadja házát egy főbérlőnek oly magas áron, hogy tudnia kell, miszerint ezen ár csak úgy szerezhető be, ha a törvény, a becsület és a közegészségnek ellenére az egész szomszédság, sőt egy egész városrésznek veszélyeztetésével, oly tömeges lakók vétetnek be, kik jóval nagyobb helyiségben sem férhetnének el. A háztulajdonos azonban szemet huny ezek előtt és kiszolgáltatja házát a főbérlőnek. Magától értetik, hogy a főbérlő, ki ily üzletre adja magát, csak tetemes nyereményre számítva, teszi azt. És valóban a saját tapasztalásunk után mondhatjuk, hogy még az oly fáskamrát is, mint a milyent említettünk, rendesen 80—100—120 forintnyi évi lakbér mellett adják ki. Ezen lakbér mellett megtalálta a két ember, a tulajdonos és a főbérlő nyereményét. Ámde a spekulácziónak itt még nem szakad vége. A harmadik személy, az albérlő nem egyedül maga és családja számára veszi ki a szobát, hanem ismét albérlők-