Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
államvasutak igazgatósága mindenkor nagy előzékenységgel iparkodott ebbeJi panaszainkat orvosolni, mégis állandóan és súlyosan érezzük a burgonyafelhozatal forgalmi hátrányait. Ezeknek a nehézségeknek a folyománya az, hogy akkor, amidőn a főváros havonkinti burgonyaszükséglete (fejenkint és naponkint minimálisan 0.33 Kg.-ot számítva) átlag ezer waggon, a f. év szeptember havában ennek a mennyiségnek csak mintegy fele jelesül 517 waggon, október havában pedig 508 waggon érkezett be, úgy, hogy a napi 33 waggon helyett, szeptember havában naponta átlag csak 17 waggon, október havában pedig csak 16 waggon állott rendelkezésre. A főváros lakosságának tejjel való ellátása körül a nehézségek az 1916. év folyamán is növekedtek. Az állatárak további emelkedése, a takarmánynemííek beszerzésének nehézségei, a bizonytalan szállítási viszonyok, az enyhe tél által okozott jéghiány nemcsak a termelés költségeit, de kockázatát is tetemesen fokozták úgy, hogy előrelátható volt, hogy amennyiben hathatós ellenintézkedések nem történnek, a tejtermelés további visszafejlődésével kell számolni. Már az 1915/16. évi tél folyamán annyira alászállott a tejbehozatal, hogy komoly aggodalmak keletkeztek arra nézve, vájjon a főváros lakosságának tejellátása — még a mai redukált mérvében is — zavartalanul biztosítható lesz-e és ezért a főváros tanácsa kénytelen volt már mélyreható és szigorú intézkedések tervével foglalkozni. Ezekre az intézkedésekre azonban egyelőre nem került sor, mert a viszonyok időközben megjavultak. Azt az akciót, amelyet a fővárosi tejhiány csökkentésére hollandi tehenek behozatala iránt az elmúlt télen indítottunk, ebben az esztendőben is folytattuk. E célból egy nagyobb uradalommal megállapodást létesítettünk, amelynek eredményeképpen az uradalom június havában 397 darab tehenet hozott be. Újabb 350 db-nak behozatalára nézve pedig a tárgyalások most vannak folyamatban. A megállapodás értelmében az uradalom az ilyképen nyert illetve nyerendő tejet a főváros rendelkezésére bocsátja, a főváros pedig azt a központi tejcsarnok útján hozza forgalomba. A háború folyamán mindazok a hibák, amelyek a budapesti tejkereskedelem egészségtelen viszonyaiban és szervezetlenségében találták gyökerüket, még jobban kidomborodtak és kétségtelenné vált, hogy a tejellátásnak mai rendszerét fenntartani nem lehet és hogy élni kell az erélyes hatósági beavatkozás eszközeivel. Minthogy azonban a fogyasztó közönség nehéz helyzete közepette a bab nélkülözése napról-napra érezhetőbbé vált, a tanács elhatározta, hogy addig is, amíg a kormány az idei babtermésből a megfelelő szükségleti mennyiséget kiutalja, a múlt évről megtakarításként megmaradt babkészletet, mintegy 70 waggont, a magánháztartások részére október 1-étől kezdve jegyek ellenében forgalomba bocsátja. A személyenkint havi rációt egyelőre l /i kg babban állapítottuk meg, annál is inkább, mivel oly irányú aggályok is merültek fel, hogy az idei babtermés aligha fogja a hozzáfűzött reményeket és a fennforgó igényeket kielégíthetni. A babjegyet minden állandó budapesti lakos megkaphatja, aki aziránt a lakása szerint illetékes lisztbizottságnál jelentkezik.