Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

különösen Ausztriában tapasztalt lanyhaság tág teret nyújtott a leglelketlenebb és a fogyasztóközönség érdekével mitsem törődő visszaéléseknek és üzérkedéseknek. Hogy a monarchiában a sertéshús- és zsírellátás terén már több, mint egy év óta fennálló rendszertelenség dacára és az élősertés és sertéstermékek megszerzéseért folytatott vad tusa mellett a főváros ezideig még aránylag biztosan és egyenletesen és legalább a redukált igényeknek megfelelően ellátható volt, ez elsősorban a főváros által kellő előrelátással már a háború kezdetén megindított és azóta megszakítás nélkül folytatott sertéshizlalási és zsírbeszerzési akciónak köszönhető. A fővárosnak minden más külföldi nagy városnál hatalmasabb arányokban megszervezett sertéshizlalási és zsírbeszerzési akciójával, sajnos, még sem sikerült a főváros lakosságának egész zsírszükségletét biztosítani, úgy, hogy az utolsó egy évi időszakot a legsúlyosabb zsírkalamitások jellemzik. Minthogy a zsírellátás terén észlelhető nehézségek nemcsak a fővárosban, ha­nem országszerte jelentkeztek, a fentemlített kéz alatti üzelmek rövid idő alatt a zsírt a nyílt forgalomból úgyszólván teljesen elvonták, amiért a lakosság körében oly elé­gedetlenség és ingerültség keletkezett, hogy már a szenvedélyeknek legkomolyabb kitörésétől kellett tartani. Hogy tehát a szabadon emelkedő élősertésárakkal a zsír ára némileg arányban álljon és ezáltal a helybeli termelés fokozását és a közönségnek a zsírhoz való hozzá­jutását előmozdítsuk, a népélelmező bizottság hozzájárulásával június hó 20-ától kezdve a zsírnak detail árát 6 K 40 fillérről 8 K 40 fillérre felemeltük és erről a belügyi kormánynak jelentést tettünk. Jelentésünkben, melyben a helyzet komolyságát vázol­tuk, a legnagyobb nyomatékkal hívtuk fel a belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy a fogyasztók zsírszükségletének ellátása és biztosítása érdekében ismételten kért kormányintézkedések még mindezideig elmaradtak és bejelentettük, hogy az esetleg bekövetkező komolyabb eseményekért a felelősséget nem vállalhatjuk. Azok a rendkívüli nehézségek, amelyek egy milliós város élelmezésénél a há­borús állapotok következtében általában fennforognak, élénken megnyilvánulnak a burgonya beszerzésénél is. Annak dacára, hogy a burgonyának — ennek az egyik legnagyobb jelentőségű népélelmezési cikknek — a szükségletek arányában való lehető egyenletes elosztása s elsősorban a közélelmezés szükségleteinek fedezése végett a kormány ez év szeptember hó 4-én kelt 2953/1916. számú rendeletével az országos burgonya közvetítő irodát megalakította s annak dacára, hogy ugyanezen rendelettel az egyébként is elég magasan megállapított maximális áron felül méter­mázsánként 2 K prémiumot engedélyezett annak a termelőnek, aki ez év október végéig termését a nevezett közvetítő iroda útján eladásra felajánlja, a főváros bur­gonya-szükségletét csak részben és csak folytonos küzdelemmel lehetett eddig úgy, ahogy biztosítani. De nemcsak annak következtében állottak elő nehézségek a főváros burgonya­szükségletének biztosításánál, hogy a termelők csak minimális mérvben jelentettek be burgonyakészleteket, hanem ehhez kapcsolódtak azok a további igen súlyos ne­hézségek és bajok, amelyeket a már kiutalt burgonya készleteknek a fővárosba való felhozatalát a közismert okokból előállott s úgyszólván folytonos vasúti forgalmi korlátozások és zárlatok idéztek elő. Meg kell itt állapítanunk, hogy habár a m. kir.

Next

/
Thumbnails
Contents