Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

árának rendkívüli emelkedésére. Különösen sajnálatosak azok a visszaélések, amelyek a nagy nyereségre dolgozó hadfelszerelési iparágak körében a munkabérek leszorítása terén még mindig mutatkoznak. A hadi célokra dolgozó vállalatok, már régebb idő óta nem tudják ugyanis a napszámosokban és kivált bizonyos szakmunkásokban mutatkozó szükségleteiket a nyílt munkapiacon beszerezni és egyre inkább a honvédelmi miniszterhez fordulnak azzal a kérelemmel, hogy népfölkelő, illetve hadiszolgáltatásra kötelezett munkásokat rendeljenek ki üzemeikbe. A honvédelmi miniszter kénytelen volt legalább az egyes fontosabb hadi célokra különösen keresett szakmunkások közül a 18—50 éves korosztálybeli és fegyveres szolgálatra alkalmatlan munkások név szerint való összeírását elrendelni. A többi szakmákhoz tartozó, valamint a tanulatlan „alkalmatlan" munkásokat a népfelkelési szemlék névlajstromai alapján tartják csak nyilván. Az említett korosztályokba tartozó munkások ma tulajdonképen a népfelkelő parancsnokságok rendelkezésére állanak és a szükséges számban a hadi felszerelési vállalatok rendelkezésére bocsáttatnak akkor is, ha más, hadseregszállítással meg nem bízott munkaadóknál vannak alkalmazva. Ily módon az egész munkapiac a munkakényszer alapján ma bizonyos katonai szervezetet nyert, amely a honvédelem érdekéből nagy mértékben korlátozza a munkások helyváltoztató szabadságát. Erre való tekintettel azonban a honvédelmi miniszter az 1912. évi LXVTII. t.-c. alapján minden alkalommal, amikor katonai védelem alá helyez egy vállalatot, utasítja azt, hogy tartozik a katonai felügyelet alá helyeztetés után is az eddigi munkabéreket a munkásoknak tovább fizetni, a rendkívüli munkateljesítményeket pedig külön díjazni. A minisztérium ezen elvi álláspontja ellenére, a munkásrészről igen gyakran fordulnak az illetékes hatóságokhoz igazolt panaszokkal, hogy egyes vállalatok a katonai fegyelmet a régi munkabérek erős leszorítására, sőt szakmunkásoknak közönséges napszámosmunkában való foglalkoztatására használják fel. így ezután előfordulnak esetek, hogy a katonailag kirendelt szakmunkásoknak 3—4 K napidíjakat is fizetnek, míg maga a hadvezetőség legalább 5—8 K-t fizet közvetlen hadi munkákhoz kirendelt szakmunkás népfelkelőknek. A kereskedelemügyi miniszter úr a képviselőház egyik legutolsó ülésén kilátásba helyezte, hogy ezeket a panaszokat, amelyek főleg egyes vas- és gépgyárak és ruházati cégek ellen irányulnak, szigorú vizsgálat tárgyává fogja tenni. Elvi jelentőségű kísérlet történt a rendkívül nyomott munkabérek feljavítására a katonai ruházati és fehérneműszállítások körében. A ruházati iparban az 1915. évi február 11-iki árlejtés alkalmával először kötöttek ki a munkások részére minimális darabbéreket. Sajnos, a munkásoktól a műhelyekben elérhető darabbérek is alacsonyabbak, mint amelyeket a munkások eddig a jobb műhelyekben kaptak. A minisztériumtól kikötött munkabéreket a fővállalkozók ugyanis úgy magyarázzák, hogy nem a munkásoknak, hanem az első alvállalkozóknak tartoznak azokat fizetni. Ellenben a fővállalkozók ezen közvetlen alvállalkozóktól kikötik, hogy a ruhák varrását továbbmenően alvállalatba adniok nem szabad és ezen kötelezettségnek bármily formában való megszegése, a munka azonnali megvonására jogosítja őket. A minisztérium az országos hadsegélyző bizottság munkanélküliségi albizottsága elé terjesztett és attól elfogadott javaslatainkhoz képest legújabban elrendelte azt is, hogy a legna-