Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

Bárczy István iskolapolitikájáról (Részletek Krúdy Gyula: A pesti polgármester az utolsó tekintetes úr, c. írásából) Ki emlékszik már manapság azokra az ódon, zordon, sötét börtönökre, ahol hajdanában a pesti gyermek napjait töltötte, ahová iskolába járt? Én még emlékszem egyik-másik ilyen züllött épületre, ahová külvárosiasan nyikorgó kapun, düledező grádicson jutott be a szegény pesti Twist Olivér. . . Valóban Dickens szívreható gyermekei jutottak az ember eszébe, ha akár a régi Damjanich utcai, akár a régi Aréna úti elemi iskola környékén sétált. Toprongyos és haláljelekkel búsított arculatú gyermekek között vörösorrú iskolaszolga tartja fenn seprűjével a rendet; ama régi, egészségtelen, bágyadt, pállott, poros, száraz iskolaszag helyett itt egyszerűen külvárosi kanálisszag van; gyakran dugja ki patkány az orrát valamely lyukból az Olivérek mulattatására; téglával vannak kirakva a tantermek; és a tanító a tavaszt várja, mikor nyitott ablaknál taníthat. Szívszorongásos volt a belépés az ilyen ódon házba, ahol éjszaka bizonyára régi kis holt gyermekek kísértenek, akik betegségüket az iskolában szerezték, míg napközben nagyhasú igazgató bömböl (mert abban az időben még csak nagyhasú ember lehetett igazgató), jelentéseket ír a városi tanácshoz későn jövő tanítóiról, és néhanapján ez az őrmester „bemegy a tanácshoz": a tanszemélyzet remegve várja visszaérkezését: vajon kit jelentett fel, kit helyeztetett el a város másik oldalára, kit akar nyugdíjba kergetni? — Ezekbe a régi iskolabörtönökbe valóban illett ez a gonosz porkoláb, akinek haragosságától vagy nyájasságától egyformán rettegtek a kis tanítónők. Elviselhetetlen volt idegennek a huzamosabb tartózkodás ezekben a szobákban, ahol a mennyezet beomlással fenyegetett, a kályha alattomosan füstölt, az ablak homályos volt, hogy a gyermekek ne láthassák az égboltozatot, és a tanító lelkileg és testileg utálta a gyermekeket. De hát ő is csak ember volt, szegény, rossz tulajdonságokkal és bujkáló gonosz ösztönökkel, amelyek ezekben a börtönökben természetszerűleg kifejlődtek. Általában a régi tanítónak nem lehetett az iskolában jókedve, ha ilyen passzióhoz volt gusztusa, elmehetett este a korcsmába. Ment is, míg végül felcsapott anarchistának vagy kortesnek. Amint ez már régi szokásuk a börtönből kiszabadultaknak. Hát még az a szerencsétlen tanítónő, aki kebeléhez szorított oklevéllel, kezében imádsággal Őrzött kenyérkével, lábában örök futamodással a nehéz megélhetés felé, szívében bánattal az elsanyargott ifjúság miatt, gondolataiban elkeseredve más, boldogabb nők iránt —• hogyan érezhette magát e patkánylakta, porkolábhangú, udvariasságot régen felejtett tanítók, difteritiszképű leánykák társaságában? Ezek a boldogtalan tanítónők többnyire jó családból való leányok voltak, akik az ifjúság hajnalhasadásából fohászkodva emelték fel szemüket a tanítónői diploma felé. Majd biztosítva lesz megélhetésük akkor is, ha egy férfi nem bolondul meg a kedvükért a szupécsárdás alatt. Majd ruhát varrathatnak maguknak a szomszéd kisasszonnyal, aki csak varrónő maradt. Majd eltarthatják öreg szüleiket, és nyáron valamely olcsó felvidéki fürdőhelyre utazhatnak, ahol kedvükre dalolhatnak a szoknyalombos fák