Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

amely a környékről is nyert megerősítést. De a türelmüket veszített tömegekkel szemben ez a koncentrált fegyveres haderő is kevésnek és gyengének bizonyult. . . Május 23-án reggeltől kezdve kőzápor, sortűz és barrikádok mögötti harcok színtere volt a város... Délben a városban villamosközlekedésnek már nyoma sem volt, az üzletek végig az egész vonalon zárva, akárcsak ünnepnapon, de ezt a szomorú ünnepet ezúttal a jogaiért verekedő nép elszabadult szenvedélye és akarata diktálta rá a fővárosra. . . Estig a harc kikerült a külváros és főleg a külső Váci-út területére. A borzalmas sötétséget, amely a városrészekre ez éjjelen rászakadt, csak a kidöntött gázlámpák csapjaiból kiömlő gáz fáklyaként égő, lobogó, rémes világítása törte meg..." Ma, amikor a modern, kivilágított városoknak katonai háborús okokból való elsötétítése már nem olyan szenzáció, e sorok írásakor még mindig ijesztő módon él bennem az a szörnyű kép, amely különösen a külső Váci-úton tárult elém, mikor azon a csütörtöki éjjelen ott künn kószáltam a külvárosban. . . Emlékszem, milyen szokatlan sötétségbe borult volt a Keleti pályaudvar is, amikor úgy éjféltáján a vidékről berendelt és éppen akkorra beérkezett lovascsendőrök trappoltak végig a Rákócziúton, hogy a sötétségbe burkolózott várost „megvédelmezzék" az újabb politikai gátszakadások veszélye elől. . . Néhány nappal később a főváros valóságos hadszíntérré alakult át. Akkori hivatalos közlések szerint 47 gyalogos század, 8 lovasszázad katona, vagy harmadfélezer rendőr, a vidékről felhozott mintegy ezer csendőrrel együtt teljesített állandó szolgálatot a fővárosban. Ezenkívül is készenlétben állt 13 gyalogezred, 3 lovasezred, tüzérekkel és megfelelő gépfegyverosztagokkal... Milyen érzések törtek ki ezen a május 23-án a magyar szervezett munkásság lelkéből, amely, mint valami óriási vulkán, úgy öntötte magából haragjának szétomló láváját, azt úgy tudjuk legjobban érzékeltetni, ha idézünk néhány mondatot abból a klasszikusan szép és megrendítően mély érzéstől áthatott cikkből, amelyben Kunri Zsigmond

4 méltatta akkor a párt tudományos folyóiratában, a „Szocializmusában, május 23-ának jelentőségét. „A tömegek beszéde": ez volt Kunfi ragyogó írásának a címe. A cikknek ezek voltak egyes kiemelkedő, felejthetetlen mondatai: „A tömegek beszéltek. Beszéltek évek hosszú során keresztül a tömegnyelv minden eszközével. Beszéltek népgyűléseken érvekkel, számokkal, kéréssel, határozati javaslatokkal, fenyegetésekkel, haragos közbeszólásokkal, kipirult arcokkal, kigyulladt, vérben forgó szemekkel, összeszorult öklökkel. Beszéltek az utcán békés felvonulásokkal, tüntetésekkel, amelyeken sétálni vitték nyomorúságukat, nélkülözésüket, sápadt gyermekeik arcát, a lakás- és élelemuzsorának testükre-lelkükre kirajzolódott minden bélyegét. Beszéltek néma, végeláthatatlan menetekkel, amelyek megmutatták, milyen végtelen sokan vannak azok, akik úgy várják a felszabadítás nagy napját, mint az aszú, szikkadt föld a nyári záport. Beszéltek azután csoportokba verődve, egyes haragos kiáltással, a rendőrök megcsúfolásával, itt-ott egy elröppent parittyakövek amely ritkán talált egyebet, mint hogy lyukat hasított a levegőben. Beszéltek okokkal, beszéltek némán, beszéltek méltóságosan és nyugodtan, haragosan és türelmetlenül. 4. Kunfi Zsigmond (1879—1929): tanár, publicista, 1909—1919-ig tagja az MSzDP vezetőségének, 1918—1919-ben a forradalmi kormánynak.