Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
a május 23-án is közel akartunk lenni az urakhoz, s azért az utcára tóduló munkásság jelszava most is az volt, hogy a parlament elé kell igyekezni!... De a Kossuth Lajosteret és a parlamenthez vezető utcákat a rendőrség ezúttal még a szokottnál is erősebb kordonnal zárta el, és a hatalmas tömegek ott szorultak és tolongtak a Vilmos császárúton, 2 főként az Alkotmány-utca és a Báthory-utca bejáróit ostromolva. Arra még élénken emlékszem, hogy Ladányi Ármin ügyvéd sógorommal a Báthory-utcában kerültünk bele egy kavargó örvénybe és már éppen csak annyi időnk volt, hogy a száguldó lovasrendőrök rohama és kardlapozó dühe elől az utolsó pillanatban valami zöldséges boltnak kosarain és zsákjain keresztülbukdácsolva, ott a boltban találjunk fedezéket az attak lezajlásáig. De ilyen attak reggel fél 9 órától kezdve ezen a környéken minden 10 percben megismétlődött. Órákon keresztül ott rohantunk a rohanókkal, s bár a rendőrség és a segítségére érkezett katonaság kordonjába ütköztünk, mégis újból és újból megpróbáltuk, hogy a parlamenthez közelebb juthassunk. Engem a rendőrökön kívül az elvtársak is állandóan „rohamoztak" felvilágosításokért, hivatalos utasításokért.. . Rémhírek kavargása bőven fokozta a zavart. Hol azt jelentették, hogy a Vilmos császár-úton már barrikádok készülnek, a villamoskocsik már tótágast állnak, hol azt hozták hírül, hogy ennyi és ennyi halott van már... Ez az utóbbi hír különben is valónak bizonyult, mert már reggel 9 órakor voltak nemcsak sebesültek, de halottak is. Állandó kőzápor, puskaropogás és órákon keresztül tartó fülsiketítő lárma hasogatta a levegőt. Soha életemben még akkora kavarodást nem láttam és a reggeli órákban már megállapíthattam, hogy ez nem az a szokásos tüntetés, amelyet e gye gy ügyesen irányított jelszóval bármikor lefújhattunk, és ezen a napon bizony már hiába széledtünk volna szét a rendező elvtársakkal a tömegben, hogy kiadjuk a jelszót: „Elvtársak, mára elég volt"... Az elhajított kövek valóban repültek, s hogy politikai telitalálatok is lesznek, azt ott a mellékutcában már reggel 9 óra táján is érezni lehetett. .. A tüntetésnek egész külső képe megfelelt annak a leírásnak, amelyet mint szemtanú és résztvevő később a pártgyűlés számára jelentésemben is leírtam: „Május 23-án a parlament elé hívtuk a munkásságot, hogy Tisza István gróf nyilvánvaló céljaival szemben a munkásság is mutassa meg a maga igazi akaratát. A kormány és hűséges szolgája, a budapesti főkapitány, 3 a szokott módon és a megszokott eszközökkel akarta a tüntetésünket megakadályozni. Azt hitték, hogy játszi könnyedséggel végeznek „a csőcselékkel". Ám kora reggel a tényekmástbizonyítottak. Alig volt még 10 óra és a Boda-huszárok százai gyöngéknek és nevetségeseknek bizonyultak a munkásság tömegakarásával szemben. . . Vége volt ezen a napon annak az ismert fegyelemnek, meggondoltságnak és hidegvérnek, amely a budapesti rendőrök ismert brutalitásaival szemben is oly sokszor mérsékletre tudta bírni a munkásságot .. . Ezen a napon a rendőrök brutalitásaira a város minden részéből a parlament elé özönlő munkástömegek elszánt ellentállássaí, verekedéssel, kőzáporral feleltek és a kora délelőtti órákban május 23-ának sortűzben elesett halottai is voltak már. .. A délelőtt folyamán a rendőrség segítségére sietett a budapesti katonai helyőrség, 2. Ma: V—VI., Bajcsy-Zsilinszky út. 3. Boda Dezső.
