Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
eszközei voltak, hogy a bojkottokat közös erővel verik vissza, a kilakoltatási eljárást gyorsan folytatják le, a kollektív szerződéseket nem újítják meg, az új lakóktól bojkottellenes nyilatkozatokat és ami a leghatásosabbnak bizonyult, magas óvadékot kérnek. Dr. Ferenczi Imre: A lakásügy állása és haladása Magyarországon az utolsó három évben. Városi Szemle 1913. 628—630. 1. 113. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt fővárosi végrehajtó bizottságának beadványa a Tanácshoz a lakáskérdés tárgyában 1909. március 1. Tekintetes Székesfővárosi Tanács! A Magyarországi Szociáldemokrata Párt fővárosi végrehajtó bizottsága annak fenntartásával, hogy a lakáskérdés terén még átmeneti reformok gyors, teljes és tisztességes megvalósítása is csak a virilizmustól ment, népképviseleten alapuló, általános, egyenlő, titkos választójog alapján választott és aránylagos képviselet alapján összeállított képviselőtestülettől várható, —• a következő reformok megvalósítását vette föl programmjába, melyeknek elfogadását és megvalósítását kéri a Tanácstól és képviselőtestülettől: 1. A főváros közgyűlése mondja ki, hogy telkeit tulajdonából semmiféle címen ki nem bocsátja, hanem igyekezni fog azokat szaporítani és saját kezelésében kisebbnagyobb bérházakkal beépíttetni. 2. A bérházakban elhelyezett Összes községi hivatalokat, iskolákat stb. külön e célra építendő önálló épületekben helyezi el. Egyszersmind telkein azonnal és nagy arányokban megkezdi az építkezést, legelső sorban munkáslakások és népszállók építését. Az építkezést addig folytatja, amíg a fővárosban levő lakásoknak legalább három százaléka üresen nem áll. A város fejlődésével együtt emelkedő lakásszükségletet pedig olymódon elégíti ki, hogy az üresen álló lakások aránya alább ne szállhasson. 3. Az építkezés költségeinek fedezésére első sorban állami kölcsön veendő igénybe, másodsorban árvaszéki pénzek, alapítványok stb. harmadsorban törlesztéses kölcsön. 4. A főváros bérházait maga kezeli. 5. A főváros saját kezelésében azonnal téglagyárat épít, ahonnét nemcsak a saját építkezéseihez szükséges téglamennyiséget fedezi, hanem magánosoknak is ad el téglát lakások építésére. 6. A főváros az üresen levő összes telkekre progresszív értékemelkedési adót vet ki. 7. Addig is, amíg a főváros törvényhozásilag kötelezve, vagy legalább is jogosítva nem lesz a területén levő összes telkek és házak megváltására, kívánjuk, hogy a