Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
főváros belterületén (a Lipót-kőrút, 1 Podmaniczky-utca, 2 Aréna, 3 Rákóczi, Köztemető, Orczy-út, 4 Gróf Haller-utca, 5 Dunapart, Attila, Krisztina, Margit-körút által határolt területen) levő üres, vagy kellően be nem épített telkekre azoknak a tulajdonosaik által bevallott értéke alapján két százalék községi adó vettessék ki. Kellően be nem épített teleknek az olyan tekintetvén, amelyen 20 évnél régibb földszintes, vagy 30 évnél régibb egy emeletes ház áll, kivévén az ipartelepeket. A községnek jogában áll az ilyen telkeket 5 év után a tulajdonos által adóalapul bevallott értéken magához váltani. 8. A magánépítkezés előmozdítására a főváros állást foglal a miniszterelnökség szakhivatalával, — a fővárosi közmunkák tanácsával szemben, a végből, hogy az építkezés egyszerűbbé és olcsóbbá tétessék. 9. A főváros törvényhatósága sürgős szabályrendeletben kimondja, hogy addig is, amíg a lakások árának maximuma megszabva nincs, és amíg a lakásoknak legalább három százaléka nem áll üresen, a lakások ára nem emelhető még lakóváltozás esetén sem. 10. Lakáshivatal létesítendő, melynek feladata a lakásfelügyelet, a teljes lakásstatisztika készítése és nyilvános, ingyenes lakásközvetítés az üres lakások kötelességszerű bejelentésével. 11. A főváros minden eszközzel hasson oda, hogy addig is, amíg a polgármester programmja, a városi közlekedés községi kezelésbe való átvétele meg nem valósul, minden eszközzel kényszeríti a villamos vasút társaságokat arra, hogy összes vonalaikon nagyon olcsó napi, heti és havi munkásjegyeket adjanak ki. Kérjük, hogy ezen indítványunkat a Tanács tegye magáévá és elfogadás céljából a lakáskérdés tárgyában összeülő rendkívüli közgyűlés elé terjessze. Budapest, 1909. március 1-én. Tisztelettel A Magyarországi Szociáldemokrata Párt fővárosi végrehajtó bizottsága Rády Sándor elnök F. L. Bp. Tan. ír. XIV. 5594—1912. Tisztázat. 1. Ma: V., XIII., Szent István körút. 2. Ma: VI., Rudas László utca. 3. Ma: VI., VII., XIII., XIV., Dózsa György út. 4. Ma: VIII., Mező Imre út. 5. Ma: IX., Hámán Kató út.