Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

Az 1909—1912. évi fővárosi lakásbojkott és lakósztrájk — dr. Ferenczi Imre

1 leírása alapján. (Részlet) A lakásuzsora és a lakásártalmak mind e formái ellen Budapest népe kitalálta az „action directe" új formáit: a lakásbojkottot és a lakósztrájkot. E mozgalmak 1909. február 1-től 1912. február l-ig tömegesen léptek fel, de elvétve még ma is előfordulnak. A bojkott rendszerint avval kezdődött, hogy a lakók megtagadták a lakásbéremelés elfogadását és a lakások kibérlésétől a környék lakosságát is minden eszközzel igyekeztek távoltartani. Ebben a szociáldemokrata sajtó és a kerületi pártszervezetek is támogatták őket, de a lakók maguk sem voltak restek. Feldíszítették és kivilágították a ház udvarát és utcai ablakait és ott esténkint nagy zenebonát, sőt valóságos népmuíatságokat rendeztek, zenével és tánccal. A bérbeadó alakját rendszerint egy akasztott ember képviselte, ellene irányult a szónokok beszéde és a felizgatott népnek sokszor tettlegességekben megnyilvánuló dühe. A bojkott, különösen kezdetben, sokszor önmagában is elégséges eszköznek bizonyult arra, hogy a háziurat engedményekre bírja. Más esetekben a bojkottot a lakók sztrájkja követte, ami itt nem a munka, hanem az esedékes lakásbér megtagadásában nyilvánult. A bérhátralék néha tetemes összegre szaporodott fel, mivel a lakók a törvény megengedte mindenféle kifogásokkal igyekeztek a törvényes kilakoltatás idejét kitolni. A kilakoltatás rendszerint csak rendőri segítséggel sikerült. Ez alkalommal a proletárszolidaritás egészen új formákban nyilatkozott meg. A lakót, aki a fenyegető kilakoltatás láttára hajlandó volt a béremelést elfogadni, az egész környék megvetése és sokszor eredményes bojkottja sújtotta. Ahol a béremelés vagy a kilakoltatás csak részleges volt, az illető bérlők bútorait és családtagjait a többi lakók osztották szét egymás között. Sokszor fuvarost és napszámosokat sem lehetett kapni, úgy hogy a kilakoltatásra vagy egyáltalán nem került sor, vagy a lakók a ház udvarán maradtak. A házbérlők, a jelentékeny perköltségeket és a kilakoltatás költségeit is számba véve, sokszor ezrekre rúgó veszteségeket szenvedtek. Sok házbérlő ettől visszariadva, kiegyezett a lakókkal. Ahol azonban hatalmas pénzintézetek voltak a házbérlők (pl. „Hétház"), ott sokszor nagyszámú család került egyszerre az utcára. A kilakoltatottak a város egyes szabad terein és rétéin (Jancsicsrét, Bikarét) sátortanyát ütöttek és közveszélyes helyzetük, különösen télvíz idején, a hatóság közbelépését tette szükségessé. A főváros több ízben szükségbarakkokban és kiürített iskolákban helyezte el a kilakoltatott bérlőket addig is, míg új lakást kereshettek maguknak. A szociáldemokrata pártvezetőségnek jelentése szerint az 1910 március 31-étől 1911. évi március 31-éig terjedő időben — amikor a legtöbb bojkott folyt le, — a kerületi pártszervezetek a következő lakásbojkottok alkalmával működtek közre: 1. Ferenczi Imre, — szociológus, egyetemi magántanár, a főváros szociálpolitikai ügyosztályának tisztviselője.