Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

arra, hogy eddig szigorú következetességgel védett és érvényesített álláspontunkról nemcsak letérjünk, de egyenesen csatlakozzunk olyan irányzat támogatásához, mely mereven ellenkezik éppen a kívánságunkra hozott ministeri határozattal. E kérdés vizsgálatánál szemünk előtt lebegett, hogy az Andrássy-út már legelső tervezésénél díszes corsó-útnak vala felvéve, azzal a határozott szándékkal, hogy azon sohase legyen vasút. E szerint lett az út végleges terve is megállapítva és végrehajtva, olyan beosztással és berendezéssel, hogy az út az üdülni és szórakozni vágyó nagy közönség egészének mindig háborítatlan szolgálatára legyen. S hogy az útnak eme feladata helyesen lett felismerve, hogy az a nagyvárosi igények sorában igen fontos és ezért el sem ejthető, valódi szükségnek felel meg, tanúságot tesz erről, az elfogulatlan tapasztalat, hogy az Andrássy-út a város legkedveltebb sétahelye, hova kora tavasztól késő őszig özönével tódul a közönség osztálykülönbség nélkül. Ilyennek gondolta ezt az utat annak értelmi alkotója: gróf Andrássy Gyula, a ki abban egyszersmind a főváros egészséges továbbfejlődésének egyik alapját látta és ezért bölcs előrelátással eszközölte ki a törvényhozástól a milliókra menő pénzáldozatot, melybe az Andrássy-út létesítése került. S most, hogy ezen üdvös nagy alkotásnak sikerét, áldását élvezzük: merül fel a vágy, hogy egészen alárendelt érdekekért elrontsuk azt, a mi jó s a mit már tovább is fejlesztettünk, az úthoz a Városligeten keresztül folytatást adván a Stefánia-útban, mely már legközelebb az Üllői-úti népligetig fog kiterjesztetni. Pedig nem lehet kétséges, hogy az Andrássy-utat a közúti vaspálya, legyen ez bár villamos-üzemre berendezve, teljesen kivetkőztetné abból a jellegéből, melyben a székes főváros összes lakossága méltó örömét leli s melyben az, az idegenek által is csodált nevezetességünket és büszkeségünket képezi. S vájjon mit ígér a közúti vaspálya azért a nagy áldozatért, hogy e díszes útvonalat általa olyan közönséges útvonallá tesszük, mint például a Váczi-út, Kerepesi-út, vagy az Üllői-út? Jót nem ígér semmit; rosszat annál többet. Mert a ki ismeri az Andrássy-út forgalmát, annak félelemmel kell gondolni az általános közlekedés biztonságának amaz állandó veszélyeztetésére, melyet ott a közúti vaspálya elkerülhetetlenül felidézne. Vasár- és ünnepnapokon pedig s más rendkívüli alkalomkor, például lóversenyek idejében, a forgalomnak szerencsétlenségek nélkül lebonyolítására teljességgel nem lehet számítani, sőt attól kell tartani, hogy az Andrássy-úton ilyenkor a forgalom esetenként egészen fennakadna. Már a Nagy-körúti vasút keresztezése a Nyolczszögtéren nagy mértékben érzett akadályát képezi a közlekedésnek; s könynyen elképzelhető, mennyire megnövesztené ezt az akadályt az Andrássy-út vasútja, melyen a vasúti kocsik két oldalt szintén szüntelenül robognának ki- és befelé. És itt ismét az a kérdés merül fel, mi az, a miért az Andrássy-úton a közlekedés biztonságát állandó veszélynek és előrelátható szerencsétlenségeknek tegyük ki? Egyetlen ok képzelhető, az, hogy a Városligetbe az Andrássy-úton végig vasúttal lehessen kijutni. De czélnak ez sokkal kisebb, semhogy feláldozhatnók világvárosi szerepre hivatott fővárosunk azon általános beosztását, mely arra van alapítva, hogy az igények sokoldalúságához képest lehetőleg minden kívánalom kielégítését találhassa. Másrészt tekintve, hogy a Városligetbe már is három irányból lehet