Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

revíziója. A város illetékes tényezői: törvényhatósági bizottsága, e célra kiküldött bizottságai, polgármesterei, Kamermayer Károlytól Bárczy Istvánig, eredménytelenül kérték, sürgették a törvény reformját. Az 1872. XXXVI. törvénycikk-nek csak a kerületi elöljáróságokra vonatkozó paragrafusai módosultak az 1893. évi XXXIII. törvénycikk következtében. (17) Hasonló elutasításban részesült a törvényhatóság ismételt kérelme, hogy Budapest különleges helyzetét, a fővárosi polgárság érdekeit a törvényhozás a törvények alkotásánál vegye figyelembe. Míg a 67-es kormányok a főváros ügyeibe való túlságos beavatkozással gátolták a városi önkormányzat kibontakozását, törvényekkel, anyagi eszközökkel messzemenően elősegítették az 1892-ben székesfőváros címet is nyert főváros reprezentatív, az ipar, kereskedelem, közlekedés fejlődését is szolgáló kiépülését. (14, 27, 28) Ez a kettősség meghatározta a városnak az államhatalommal szembeni magatartását is. Az ellenzéki főváros, amely többször tett hűségnyilatkozatot a nagy száműzött mellett (10, 18) és túl a közjogi ellenzékiségen, következetesen támogatta Wekerle liberális reformpolitikáját, (16) szót emelt a politikai liberalizmus kiterjesztéséért, az 1905—1906-os általános politikai válság idejét leszámítva, nem került összeütközésbe a kormánnyal. (24, 25) Túlzott oppozícióval a városvezetés nem kockáztathatta az állami támogatást, amit nem nélkülözhetett, a kormányok védelmét, (23) amire szüksége volt. Nem éleződhettek ki az ellentétek azért sem, mert a városi testület azt az urbánus kapitalizálódó polgárságot képviselte, amely a dualista rendszer gazdasági fejlődésének, politikai liberalizmusának, ha nem is a kívánt mértékben, de élvezője volt. A polgári érdekek következetes képviseletét, a kormánygyámkodás elleni eredményes fellépést nehezítette, hogy az egyesítést követő évtizedek törvényhatóságának nem volt önálló politikai élete. Működésében, összetételében egyaránt az országos politika érvényesült. A magyarországi fejlődés sajátos viszonyaiból adódott, hogy a kapitalizálódó város polgárságának szervezkedése — elkésve és lassan — csak a századfordulón indult meg. Vázsonyi Demokrata Pártja volt az első önálló programmal fellépő községi párt. (20) Jelentős változást hozott a téren Bárczy István polgármesterré választása, aki a magyarországi városok országos szervezetének létrehozásával, kísérletet tett a városi polgárság megszervezésére. (31) Az öntudatosodó polgári elemek szervezkedésével egyidejűleg nőtt az igény a főváros önkormányzatának növelésére. Ez a törekvés, amely elválaszthatatlan a századfordulón erősödő és demokratizálódást követelő munkásmozgalomtól, nem szorítkozott többé az önkormányzatnak az államhatalmi jogkörön belül való bővítésére. Az önkormányzati szabadság kiterjesztését célozta az elavult községi választás (25, 32) megreformálásával, a lakosság széles rétegeinek a városi önkormányzatba való bevonásával. Ahogy a városi testületet az urbanizációval járó nagyvárosi nyomor igen korán rákényszerítette, hogy a közjótékonysági akciókról áttérjen a céltudatos szociálpolitikára —, jóval megelőzve az országos törvényhozást — úgy kényszerítette a forradalmasodó tömegek fellépése a századfordulót követően erősen polarizálódó képviselőtestület új községpolitikájára. A főváros vezetésének liberális politikai irányzata, a Bárczy-féle Városháza, természetszerűleg nem válhatott a főváros lakosságának demokratikus képviseletévé, de nem is lehetett a kormány akaratának