Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

jellemű munkás lehet, ha 19 éves életkorát túlhaladta. Tiszteletbeli tagok csak azok lehetnek, kik az egylet körül különös érdemeket szereztek maguknak. Ők az egyleti tanács által hozatnak a közgyűlés előtt ajánlatba és szavazattöbbséggel neveztett­nek ki. 5. §. Az egylet végleges megalakulása után minden belépő uj tagnak neve 8 napon át az egylet helyiségeiben kifüggesztve leszen. 6. §. Választók és választandók csakis a rendes egyleti tagok lehetnek. 7. §. Az egylet vezénylése az egylet tanácsát illeti, mely 1 elnökből egy 1-ső és egy 2-dik alelnökből s 60 egyleti tanácsnokból álland, kik saját körükből egy toll­vivőt, egy levéltárnokot s könyvtárnokot választandnak. Az elnök, alelnökök s leg­alább 2/3-a az egyleti tanácsnokoknak kötelesek Pest-Buda határán belül állandó lakhellyel birni. 8. §. Az egylet folyó ügyei 1 igazgató, 1 titkár, 1 pénztárnok, 2 ellenőrből álló hivatal által fognak kezeltetni. Az egyleti tanácsnak jogában álland belátása szerint a hivatalnokok számát szaporítani vagy kisebbíteni. 9. §. Az egyleti tanács az egybehívandó választó gyűlésben egy évre választatik. Az elnöki választásnál a fiókegyletek is részt veendnek akár személyes akár levél által. Elvül az egyenes választás választó jegy és feltétlen szavazattöbbség állapít­tatík meg. •— 25. §. A fiókegyletek egy elnöklő 2 helyettes és 12 bizalmi tagból álló választmány által vezetettnek, kik 6 póttaggal együtt egy évi időtartamra választattnak meg; — ezen választmány az egylet tanácsi gyűléseiben véleményes szavazattal részt vehet. A fiókegylet megválasztott elnöklője az egylet elnökségének tudomás végett nem különben a fiók egylet hóllétezése bejelentendő. 26. §. Minden fiókegylet további intézkedéséig belelrendezését s ügykezelését illetőleg független testületnek tekintetik, — s csak erkölcsi viszonynál fogva képeznek egymás között egy egészet. 27. §. Minden ki az egyletbe mint rendes tag belép, köteles 30 krt. o.é. behatási dij fejében egy tagsági jegy és az egylet szabályai átvétele mellett lefizetni, — azon kivül havonként nyugtázás mellett 20 krt, az egylet pénztárába múlhatatlanul s fel­szólítást nem várva beszolgáltatni. Ezen határozat mindaddig érvénynyel bir, még az egylet tanácsa által kidolgo­zandó — a betegek, rokkantak s előlegi pénztárak nem különben a productiv társu­latokra vonatkozó tervezetek a közgyűlés által helybe nem hagyatnak. 28. §. Az egylet minden tagja köteles az alapszabályokat valamint a házi rendet szorosan megtartani, nem különben a bizottmány, egyleti tanács, ugy a közgyűlésen hozott jogos határozatoknak magát alávetni — az egylet érdekeit és czélját lelki­ismeretesen és szorgalommal előmozdítani, úgyszintén az egylet becsletét minden­kor megőrizni. 29. §. Az egylet tagjai jogosítva vannak a gyűlésekben, tanórákban előadások­ban s.a.t. részt vehetni, nem különben az egylet rendelkezése alatti mivelődési eszközö­ket a házi vagy könyvtári szabályok értelmében élvezhetni, az egylet gyámolitását a 2. §. szerint, igénybe venni, s minden ügyekben és választásoknál szavazati joggal élhetni. Azonban minden tag ki 3 havi fizetés hátralékban marad, és e mulasztást

Next

/
Thumbnails
Contents