Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

A nemzeti követelések maradéktalan megvalósításáért, a demokratizmus követelményeiért következetesen síkra szálló Teleki László öngyilkossága (135) megrendítette az 1861. elején összeült országgyűlésen a negyvennyolcas alap csorbítatlan helyreállításáért küzdő Határozati Pártot; a párton belüli ellentétek megkönnyítették, hogy az országgyűlés a Deák által fogalmazott, kevésbé következetes feliratot terjessze fel Ferenc Józsefhez. Bécs azonban még ezt is sokallta és 1861. augusztus 22-én feloszlatta az országgyűlést, s újra önkényuralmat honosított meg az országban. Az önkény ellen tiltakozó városi önkormányzat sem sokkal élte túl az országgyűlést (136—137). Az 1860—61-es évek kudarca, a nemzetiségi és parasztmozgalmaktól való félelem, az olasz és lengyel felszabadító küzdelmek veresége, s nem utolsósorban a gazdasági érdekek a birtokos nemességet mindinkább a Béccsel való kiegyezésre hajlították. Törekvése visszhangra talált a polgárság zömében is; a megbékülésre való készségét a 138. sz. dokumentum jelzi. A kiegyezés korának légköréből a fővárosban a budapesti koronázási ünnepségek leírásával adunk ízelítőt (139). Az 1850-es, 60-as évek tőkés iparfejlődése eredményeként az iparban foglalkoztatott munkások száma a fővárosban több mint kétszeresére nőtt; 1870-ben számuk mintegy 40 000-re tehető. Többségük ugyan még ekkor is a kisiparban dolgozott, de ezekben az években a munkásság mozgalmaira és szervezkedésére már a nagyüzemi munkásság gyakorolt döntő befolyást. A forradalom bukását követően a céhmesterek azonnal megkísérelték — egyébként ez esetben sikertelenül — a forradalomnak a legények helyzetét könnyítő intézkedéseit eltörölni (127). A pesti munkások jobb életkörülményeikért folytatott küzdelmüket az abszolutizmus legsötétebb éveiben sem függesztették fel, szervezetlenségük következtében azonban mozgalmaikat sikerült könnyen elfojtani (128), Az 1850-es 60-as években működő kisebb szakmai önképző és segélyegyletek nem nyújtottak megfelelő keretet a munkásság önálló politikai szervezkedésének. A kiegyezést követően az ipari fejlődés gyorsulása és a politikai viszonyok változása kedvezőbb lehetőségeket teremtett a szocialista munkásmozgalom megindítására. 1868 elején Pesten megalakult a magyarországi munkásság első szocialista szervezete, az Általános Munkásegylet (140, 143). A Munkásegylet befolyásának ellensúlyozására a liberális burzsoá körök saját vezetésük alatt álló munkásegyletet próbáltak létrehozni Pest-Budai Munkásképző Egylet néven. A liberális vezetés azonban nem sokáig tudta befolyása alatt tartani az egyletet, mely 1870 májusában kimondta csatlakozását az I. Internacionáléhoz (142), és 1871-ben egyesült az Általános Munkásegylettel. A Párizsi Kommün kikiáltása ösztönzően hatott a magyar munkásmozgalomra is, hatását a 144. sz. dokumentum mutatja be. A Párizsi Kommün egyik kiemelkedő vezetőjéről, a magyar Frankéi Leóról a levéltárban őrzött, kevésbé ismert dokumentumok publikálásával emlékezünk meg (145—146). A Párizsi Kommüntől megriadt kormányzat terrorintézkedéseket foganatosított a munkásmozgalom ellen. A fővárosi munkásoknak a Kommün leverése ellen rendezett 1871. június 11-i tiltakozó tüntetését követően letartóztatták az Általános