Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

személyes közreműködésével keletkezett a harminczas évek végén a pesti hengermalom, pár évvel később a pesti vasöntöde és gépgyár, (utóbbinak romjait öt évvel ezelőtt hordták le), a Valero-féle selyemfonó intézet, a fagyaluló gyár újpesti fűrészmalmaival, a gyapotfonógyár (a mai Lujza-malom), a czukorfinomító gyár és még több ilynemű intézet. Ezen intézetek közül hosszas vajúdás után csakis az ép alapon nyugvó hengermalom maradt meg; a többi néhány év múlva megszűnt létezni, mert nem bírt a fennállás föltételeivel: tőkével és munkaerővel. A gyártandó áruk szükséges volta még nem elég jogczím s távolról sem szolgálhat indokul valamely gyár felállítására; mert e szempontból tekintve a dolgot, a negyvenes évek említett gyárai ép annyi létjogosultsággal bírtak, mint húszszorta nagyobb számú hasonló intézetei a még most is tartó korszaknak, mely állami függetlenségünk helyreállításával kezdődött (1867); — az sem elegendő még, hogy rendelkezünk az építéshez s a berendezéshez szükséges tőkével, hogy foganatosítsuk az építést és megindítsuk, habár idegen elemekkel is, az üzletet; hanem kell, hogy a gyár felállításánál okvetlenül meglegyenek ama tényezők, melyek olykép biztosítsák az állandó s jutányos munkát, hogy már előre haszonra lehessen számítani. Gépiparunk ép ez irányban követett el számos hibát. A munkabér e szakban a nyersanyag beszerzési költségeinek 100—300 százalékára rúg, tehát a gyártott érték 40—70 százalékát teszi. Akkor, a midőn fennálló gépiparunkat minden átmenet nélkül hirtelen háromszor akkorára fokozták, tisztába kellett volna jönni az iránt, vajon megvannak-e nálunk a szükséges géplakatosok, vasesztergályosok, gépfelszerelők stb. Ha csak az első nagyobb gépgyár (Első magy. gépgyár részvény társulat, 1867-ben) állíttatott volna föl, ez idővel még rendelkezhetett volna a szükséges munkásokkal, mert a fővárosban és Ó-Budán akkor dolgozó gépmunkások száma mintegy 900-ra rúgott, míg a szükséglet az említett gyár felállítása által egyszerre 1200-ra emelkedett. Ez a 300-ra menő többlet részint önkénytes szaporulat, részint tanonczok begyakorlása által még fedezhető lett volna. De amazzal csaknem egyidejűleg épültek a magyar— belga gép- és hajógyár, az újpest—fiumei hajó- és gépgyár, a fegyvergyár stb., úgy, hogy 300 helyett egyszerre 2000-nél több munkás kerestetett mindezen intézetek számára. Ily körülmények között oly eszközökhöz kellett folyamodni, mely igen csekély kivétellel eddig sehol sem vezetett üdvös eredményre: a gyárakban idegen munkások kaptak alkalmazást. A külföldről nagy költséggel hozott munkások jobbára igen fiatal, vagy hasznavehetlen idős emberek, sőt gyakran kalandorok is voltak, kik, belátván nélkülözhetlenségöket, oly követelésekkel álltak elő, hogy már 1869 végén szó sem lehetett többé az addigi munkabérekről. Volt eset, hogy vasesztergályosok 36—40, lakatosok 30 forintot kaptak hetenként, de még ezzel sem érték be, sőt tömeges munkabeszüntetések is fordultak elő, a munkások azt akarván kierőszakolni, hogy a darabszámra mért bér egészen abba hagyassék, s a munkabérek az akkori egészen abnormis accordhaszon alapján szabályoztassanak. Tagadhatlan, hogy a munkások eme túlkövetelése nem nélkülözött minden alapot, ha tekintetbe veszszük, hogy azon 14* 211