Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1942/1943-I tanévre

Dr Karsai Géza: Középkori vízkereszti játékok

szerint kiválasztott játékosok nevét az erre a célra szolgáló táb­lára írta fel. A többi szövegből alig tudunk meg valamit a játékosok sze­mélyére vonatkozólag. Az angyalt, az angyali kart, sőt néhány helyen (Einsiedeln, Nevers) a bábákat is énekesfiúk alakították. A játék végén a szereplők több helyen (pl. Rouen ban) visszamentek a kórusban levő stallumokba és mint a legjobb énekesek, az ünnepi szentmise alatt vezették az énekkart. A roueni rubrikák még az egyes játékosokra eső énekeket is megjelölik. Az énekesfiúk nagyobbmérlékben való szerepeltetését egy­részt annak kell tulajdonítanunk, hogy a nehéz szerepek ének­lésére mindig a legjobb énekeseket választották ki a karból ; másrészt pedig annak, hogy a gyermekpüspök-választás szokásá­nak elterjedésével a karácsonyi ünnepkör játékainak rendezése és előadása is egyre jobban az ő kezükbe került. A játékosok öltözetéről az egyes szerepek tárgyalásánál emlékezünk meg. A játékosok száma a vízkereszti játék jeleneteinek szaporo­dása miatt állandóan növekszik. Limogesban még csak három mágus, két bába és egy angyal, tehát összesen hat játékos szerepel. Bilsenben viszont már három mágust, három szolgát, öt-hat angyalt, egy Heródest, egy követet, egy-két udvari embert, egy fegyver­hordozót, két írástudót, két-három pásztort, két bábát, tehát mintegy 20—25 szereplőt kell feltételeznünk. A szereplök csoportjai. Mágus-csoport. A mágusok, A napkeleti bölcsek titokzatos személye, útja, rangja, neve, csillaga stb. körül játékaink keletkezéséig közel évezredes legendái és mondai hagyomány alakult ki. Ezt a hagyományt a maga sok­színűségében szövegeink is visszatükrözik. Szükséges tehát, hogy főbb vonásaiban mi is ismertessük a legújabb kutatások ered­ményei nyomán. A mágusok társadalmi állását, rangját különböző módon talál­gatják a patrisztikus és az apokrif hagyományok. A leggyakoribb értelmezést (bűbájos, varázsló) a középkor nem találta méltónak Krisztushoz, pedig maga az evangélium sem valamilyen hivatást

Next

/
Thumbnails
Contents