Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1916-1917-iki tanévre

Dr. Yárkonyi Hildebrand: Kritikai jegyzetek az ujkantianismus tör-ténetéhez

érthetőségét; nehézkességet visz az egész műbe az az «architektonikus szerkesztő hajlam», mely a rendszer kedveért, a tagolás és symmetria kedveért, szivesen követ el részleges erőszakosságot a gondolatok természetes egybeftiggésén és fejlődésén. Az újkantiánusoknak tehát meglehetősen nehéz feladatot kellett megoldaniok, midőn Kant műveinek a felülvizsgálásához és megtisztításához fogtak. A kritizáló munkának legelőször a nyelvet kellett mintegy megtisztítani, kifejezéseit megmagyarázni, különösségeit, czirádáit lecsiszolni s kifejezéseit megmagyarázni ; az egyéniség czopfjait kellett mintegy lenyesegetni s az alapeszmét világosan kiemelni. Persze, ezen kritika után Kant egész philosophiája nem maradt egyéb, mint egy a sok rendszer közül, melyek annyiszor vállalkoztak már a világ megmagyarázására, egy érdekes kísérlet, a rationalismusnak és empirismusnak kiegyenlítésére, de semmivel sem több. Ezt ma, száz évvel Kant után bátran kimondhatjuk. Honnan van mégis, hogy az újkantianismus nem elégedett meg ennek a tagadólagos eredménynek az egyszerű megállapításával, hanem újra felvette a kanti alapgondolatokat és tovább igyekezik őket fejleszteni? Ennek oka ama rendszer tagadhatatlanul mélynek látszó alapgondolataiban rejlik s abban, hogy Kant épen azzal a problémával foglalkozik, melyet sohasem oldott meg a philosophia végérvényesen: ismereteink eredetének és érvényességének problémájával. Platon, Aristoteles és Leibniz legjobb szellemi erejüket fordították erre a kérdésre ; a középkor hosszú vitái az universaliákról szintén az ismeret két-két sarkpontja körül forognak: hogyan keletkeznek az ismeretek psychológiailag és honnan van az ismereteknek a tapasztalás körét meghaladó érvényessége? Az empirismus és rationalismus harcza, összebonyolódva az ismeretek eredetének hol lélektani, hol logikai fogalmazású kérdésével, végighúzódik az egész philosophián s ki tagadhatná, hogy máig is ez az ismeretelmélet legfőbb kérdése ? Nagyon érthető tehát, ha a neokantianismus újra felveszi e kérdések fonalát, persze a kérdés megoldását előre egyoldalúnak engedi sejteni az, hogy e nagy ismeretelméleti kérdés megoldásában Kant az ő kiindulópontjuk, igazi tekintélyük, «Musagetesük.» A «Kant meghaladásának» első irányvonala Kant legfőbb fogalmából, az a priori-ból indul ki. Már Liebmann, ki elsősorban a «magánvaló» fogalmán végzett alapos revisiót, eredményül az a priori új fogalmazását nyerte. Tudjuk, hogy Kant rendszerében az a priori fogalma ugyancsak nem tiszta, hanem homályos.