Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1915-1916-iki tanévre

Lovas Elemér: B. Margit történetének részletes forráskritikája

15. MARGIT TÖRTÉNETÉNEK RÉSZLETES FORRÁSKRITIKA JA 247 karácsonytól pünkösdig tartott, de a beteg előtte már hét éve beteg volt, csak lába nem volt összehúzódva. Viola hajlandó a hosszú betegség idejére is kiterjeszteni a fiú lábának baját. Nagy az eltérés a vallomásokban a gyógyulás időpontjának meghatározásában. Az anya szerint a mise után való időben gyó­gyult meg, Viola szerint este felé. Viola azonban nem volt jelen, csak mások beszéde után ismeri az adatokat. A fiú tizenöt éves­nek mondja magát, az anyától a fiúnak gyógyulásakor való korát kérdik s ő tizenhat évet mond. Ez pedig 1275-ben, pünkösdkor történt. Viola nem tudja, hány éves a fiú, de, mintha igazolni akarná magát, azt állítja, hogy az anyja sem tudja. Az anya hasonló hibába esik, mikor azt mondja, hogy a fiúért ő imádkozott, de a fiú semmit sem szólt, mert kicsiny volt. Pedig tizenöt éves fiú már tudhatott imádkozni s Leó csakugyan imádkozott is, sőt elmondja, milyen szavakkal. A két tanú tehát felel mások helyett s követeli magának a hitet, holott nincs igazuk. A tanúk szegények, de szabadok, sőt Venis nemes származá­súnak mondja magát. Nem haladják meg a negyvenedik életévet s mindegyik tudja a maga korát, vagy legalább meghatározására nyújt alapot. Leó vallomása nem teljes, eleje hiányzik. Az anya vallomása kiterjed egy más eseményre is, nemcsak fia gyógyulására. Egy nála lakó szegény özvegy asszony fekete, aszott kenyeret talált, állítólag olyan helyen, hol B. Margit csodát művelt. Magának az özvegynek Pál nevű lázas fia meggyógyul a .kenyértől. A vallomás e része nem őrizhető ellen más tanú vallomásával. Világos jele, hogyan terjedt Margit csodatevéseinek hire, csodatevő erejének a nép által hogyan történt kihelyezése. Más adatunk nincs is, mely a sirtól elkülönülve valami határozott helyhez vagy tárgyhoz fűzné a csoda­tevő erő működését, bár nemcsak a sirnál történtek csodák, vagy csodáknak hitt események. 1 A 343. oldalon Fraknói egy helyen «vidi»-vel állítja helyre a kéziratban «ibi»-vel elrontott helyes értelmet. Venis és fia szept. 4-én, Viola 5-én tett vallomást. 81—84. 2 Bethe, János pap, Dyan és Benedek Bethe fiának, Istvánnak gyógyulásáról tett vallomást. A vallomások jellemző adatokat tartalmaznak arra, hogy félévi 1 Téves az a felfogás, mely a kenyér találási helyeként a sírt jelöli meg. a Mon. Vespr. I. 345—350. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents