Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1915-1916-iki tanévre
Lovas Elemér: B. Margit történetének részletes forráskritikája
B. MARGIT TÖRTÉNETÉNEK RÉSZLETES FORRÁSKRITIKÁJA 243 f 36. 1 Alinka, az Ajka nb. Péter leánya, harmincz éves volt vallomásakor. Ekkor már húsz éve volt apácza. Vallomása nagyon értékes. Sajátságos viszonyát, melyben öntudatlanul volt Margittal, elárulja s nagy lelkiségről tesz bizonyságot. Neki B. Margit arcza volt minden, a mi a köztük levő viszonyt szabályozta. Arról olvasott s biztosan és jól olvasott róla. Vallomása legnagyobb részét olyan események foglalják el, melyekről szinte csak ő tudott olyan formában, a mint előadta. «Mihi soli dixit» — mondja több izben. Margit arcza beszél neki s azt hiszi, hogy a mi az ő saját külön tehetsége volt, az másban is megvan: ... si aliquis respiciebat faciem suam, multum diligebat videre eam. Pedig a többi apáczában leginkább a kíváncsiság működött, benne suggestiv erő, kényszer. Arra a kérdésre, honnan tudja, hogy B. Margit szívesen hallgatta a szentek életét, azt feleli, hogy látta az arczáról. De Margit szóval is kifejezte előtte. Máskor meg, mikor a betegségében való részvétlenség miatt elégedetlen volt sorsával és Margit kiolvasta gondolatait, három napig nem mert Margit arczára nézni. Mit jelenthetett neki ezen arcz? A tanú azon tényből kifolyóan, hogy B. Margit a gondolatait kitalálta, nemcsak Margit előtt szégyenelte magát. Nem jelent meg az első inquisitio előtt sem. Sőt nem akart megjelenni a második, 1276-i vizsgálóbirák előtt sem s azzal igyekezett magát menteni saját maga előtt, hogy úgy sem tud semmit sem mondani. 1276. évi júl. közepén azonban beteg, lett s lelkiismerete rátereli gondolatát Margitra s úgy érzi, kötelességét elmulasztotta, azért van rajta a baj. ígéri most már Istennek, hogy tanúskodik, ha meggyógyítja. S még azon nap meggyógyult. Természetesen csodának tartotta gyógyulását. A vizsgálóbirák előtt meg is jelent s elmondta azt, a mit tudott. Különös, hogy a nagy lelkiséggel megáldottnak látszó tanú, ki Margittal oly erős lelki kapcsolatban élt, négy évadata mellett kijelenti, hogy azon éveket nem számította, melyek B. Margit halálától elválasztják. Alig tudjuk hinni, hogy a benyomás hiánya volna ennek oka. Inkább a szó teljes értelmében vesszük mondását s nem vitatjuk el tőle, hogy azért átérezte a veszteséget, a fájdalmat, mi Margit halálakor rászakadt. De az éveket nem számítja. Még a szöveg egy hibájára kell felhívnunk a figyelmet, mit azonban már Fraknói kijavított, mikor «coram inquisitoribus proprie» helyett «coram inquisitoribus pape»-t nyomtat. 1 Mon. Vespr. I. 272—274. — M. 1. 227. 1. 16*
