Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Schermann Egyed: X. Pius pápának újításai a szerzetesjog terén

gyűjtésébe is beleegyezett. Csak arra van joga a püspöknek, hogy a gyűjtőktől, akár konventjük helyén, akár az egyházmegye más helyén gyűjtenek, az elöljárói engedély fölmutatását követelje. Annyiban tehát új ez a pont, hogy most már a régi gyakorlattal szemben azon a helyen is, a hol konventjük van, elöljáróiknak írásbeli engedélyére van szükségük a gyűjtéshez. Az irott vagy nyomtatott kérvények által való gyűjtés nem tartozik ide, hanem csak a személyes, mely házról-házra való járás által történik. 2. Ha más egyházmegyében is óhajtanak gyűjteni, akkor az illető Ordinariusnak írásbeli engedélyére van szükségük, melyet elöljáróik előre tartoznak megszerezni. E szerint az elöljárók csak azután küldhetik ki rendtagjaikat gyűjtésre, miután ők már kézhez vették az illető idegen Ordinarius írásbeli engedélyét. 3. Az Ordinariusok, főleg a szomszédosok, ezt az engedélyt fontos és sürgős okok nélkül ne tagadják meg, ha valamely kon­vent egyáltalán nem tud megélni azon egyházmegyének alamizsnái­ból, a hol létezik, a mint ez kicsi egyházmegyékben megtör­ténhetik. Az Ordinariusok tehát nem tartoznak engedélyt adni idegen megyebeli koldulóknak, főleg ha távoli megyéből, vagy épen más országból valók, mert minden Ordinarius elsősorban saját egy­házmegyéjének szükségleteit tartsa szemelőtt. Ha azonban ezek a szükségletek nem szenvednek kárt, akkor a szomszédos megye­beli koldulórendieknek, föltéve, hogy szorult helyzetben vannak, tartozik megadni az engedélyt. Régebbi szomszédos konventre nézve nem lesz kétség, mert a gyakorlat is mutatja, milyen a helyzetük, új konventre vonatkozólag pedig tudakozódni lehet a helyi Ordinariusnál. Szerintünk azonban nemcsak kicsi egyház­megye lehet elégtelen a koldulók eltartására, hanem nagyobb is, ha ott többféle koldulórendieknek több konventjük van. 4. Ez az engedély tartósnak értendő, mely a kifejezett visz­szavonásig érvényes ; a visszavonás pedig csak tartós és törvényes okokból történjék. Ha tehát a szomszédos Ordinarius megadta Írásbeli enge­délyét, a szerzetesek mindaddig élhetnek vele, míg az Ordinarius kifejezetten meg nem vonja tőlük és ebben nem járhat el szeszé­lyesen, hanem csak fontos okból, még pedig nem átmeneti, ha­nem csak huzamosabb ideig tartó okból vonhatja meg a gyűjtési engedélyt.

Next

/
Thumbnails
Contents