Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Schermann Egyed: X. Pius pápának újításai a szerzetesjog terén

5. Hogy a koldulószerzetesek ezt a jogot élvezzék, szemé­lyesen kell gyűjteníök, nem pedig idegenek közvetítésével. Míg tehát az apáczákra vonatkozólag az egyháznak az az óhaja, hogy az erkölcsi veszélyek miatt ne személyesen gyűjtse­nek, a férfikoldulóknál kiköti, hogy személyesen kell gyűjteniök. A férfiaknál ugyanis a lelki veszélyek sokkal kisebbek és még ezeket is a következő pontok elhárítani törekszenek ; továbbá ezzel az intéz­kedéssel az egyház egyrészt eredeti jellegüket akarja megóvni a koldulóknak, hogy így gyakorolják az alázatosságot, türelmet, önmeg­tagadást, másrészt pedig ezzel is elejét akarja venni a csalásoknak. 6. A gyűjtőszerzeteseknek mindig hiteles iratokkal kell el­látva lenniök, melyekből a gyűjtésre való joguk és kötelességük kitűnjék. Ezeket az iratokat a plébánosoknál önként tartoznak föl­mutatni, valamint az Ordinariusoknál is, ha kérik. Főleg ez a pont akar minden csalásnak és visszaélésnek véget vetni. Nem egyszer történt, hogy kiugrott szerzetesek vagy épen zsidók is szerzetesöltönyben házaltak és visszaéltek az ada­kozók jószívűségével. Ha tehát a plébánosok szigorúan ellenőrzik a gyűjtést, a mi nagyon kívánatos, akkor egykönnyen nem fordulhat elő csalás és akkor a szerzetesek tekintélye is jobban meg lesz óva. Míg tehát az eddigi pontokkal az egyház a gyűjtés törvé­nyességét akarja biztosítani és minden csalásnak, visszaélésnek elejét venni, addig a még hátra levő pontok a szerzetesszellem megóvását és lelki veszélyek elhárítását czélozzák. 7. Az elöljáróknak csakis korosabb és bevált szerzeteseket szabad gyűjtésre küldeniök, de soha növendékeket, kik még neve­lés alatt állanak. Ez rendkívüli fontos pont, mely sok züllésnek elejét veszi. A fiatal, tapasztalatlan, a lelki életben és szerzetesfegyelemben még nem szilárd és nem edzett növendékek, kikhez még a von­zóbb külső is jár, sokkal több csábításnak és lelki veszélynek van­nak kitéve, mint az idősebb rendtagok. Sokan még hivatásukat is elvesztették. Ez tehát nagyon üdvös intézkedés. 8. A gyűjtők mindig ketten legyenek, különösen ha elhagy­ják a várost vagy helyet, a hol konventjük van, hacsak nagy szük­ség esete nem forog fenn; ez esetben a gyűjtőnek közismertnek kell lennie, kit kora, erényessége és a nép becsülése ajánl. Szabály szerint tehát ketten együttesen gyűjtsenek, hogy egymást támogassák és ellenőrizzék. De ha betegség vagy más­nemű erős elfoglaltság, vagy a tagok jórészének öregkora miatt

Next

/
Thumbnails
Contents